ecset_fest

Közel jár a hetvenhez, élete első önálló kiállítására készül

ecset_fest

Közel jár a hetvenhez, élete első önálló kiállítására készül

A gépészmérnök édesanya hobbiból kezdett festeni, most egyéni tárlata nyílik Érden.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bokorné Megyeri Julianna 69 éves, és ez lesz az első egyéni kiállítása. A gépészmérnök hölgy Békés vármegyéből származik, 1981 óta él családjával Érden.

„Rajzolni, kézműveskedni mindig szerettem, ha volt rá időm. Nyaranta a békéscsabai népművészeti táborban tanultam érdekes régi mesterségeket, mint a kosárfonás, gyöngyfűzés” – mondta.

Tavaly és tavalyelőtt, közel a hetvenhez jelentkezett egy kétegyházi festőtáborba, ahol többek közt az ő alkotásait is kiállították. Egyéni tárlata azonban még nem volt.

Julianna példája ékesen mutatja: nyugdíjasként sem késő elkezdeni, belevágni abba, ami a sok teendőt adó, elfoglalt években csak vágyálom volt csupán, és el lehet jutni a sikerekig.

Bokorné Megyeri Julianna nem tagja a Képzőművészek Érdi Közösségének, de azzal, hogy ezt a kiállítást megrendezik a Szociális Gondozó Központban, a KÉK-alapító Bálint Imre kívánsága válik valóra:

a festőművész ötlete volt, hogy legyen egy fórum, ahol időről időre teret adnak olyan helyi alkotóknak, akiknek még nem volt módjuk a bemutatkozásra.

A kiállítás március 6-tól 30-ig tekinthető meg, szerdánként 17-19 óra között.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email