„Egy átlagos magyar háztartásban éves szinten kb. 68 kg élelmiszerfelesleg keletkezik fejenként. Már olyan egyszerű dolgokkal is sokat tehetünk az élelmiszerpazarlás ellen, ha a maradék ételeket újra gondoljuk és felhasználjuk más ételek elkészítésénél. A legegyszerűbb maradék étel a főtt krumpli újrahasznosításához mutatunk gyerekek számára is könnyen elkészíthető ételeket. A fotómontázs egy kis kedvcsináló a főzőcskézéshez. Tegyünk környezetünkért, legyünk takarékosak!” – írja a Gárdonyi 8/c. osztálya a pályázatában.
A zöldsuli verseny idei felhívásában arra kérték a szervezők az általános iskolai osztályokat, hogy mutassák be kreatív eszközökkel, számukra milyen az „új normális”, hogyan változtattak a korlátozások időszaka alatt a szokásaikon, hogyan éltek, vásároltok, közlekedtek másként és tudatosabban, illetve ez hogyan segít megóvni a Föld erőforrásait, csökkenteni a túlfogyasztást és az ökológiai lábnyomunkat.
Maár Lászlóné Magdics Zita osztályfőnök az Érd FM 101.3 kérdésére elmondta, hogy az volt a cél, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy minél kevesebb ételt dobjunk ki. „Vannak olyan ételeink, amelyeket megmaradt alapanyagokból is el tudunk készíteni. A pályázatra a szülőkkel együtt a gyerekek olyan ételeket készítettek, amelyekhez főtt burgonya maradék szükséges, és ezekből született egy fotómontázst, ami mellé meg is fogalmaztuk írásban, hogy miről van szó és miért fontos ez.”
Hogy ki lesz az a tíz nyertes, akik osztályonként 200 ezer forintot kaphatnak, arról az online platformon szavazók dönthetnek. A nyereményt a digitális oktatást segítő elektronikai eszközre, szolgáltatásokra lehet majd felhasználni. További öt nyertest pedig a zsűri választ ki, az ő nyereményük osztályonként félmillió forint lesz.
A verseny nagyon szoros. Maár Lászlóné arra kér minden érdit és környékit, hogy aki csak tudja, támogassa szavazatával a Gárdonyi iskola 8/c osztályát január 15-én 14 óráig erre a linkre kattintva.
Zita „néni” még hozzátette, hogy idén kezdtek el készülni arra, hogy ökoiskolává váljanak, és a szelektív hulladék- és elemgyűjtés mellett a pályázat kapcsán a diákokkal sokat beszélgettek arról is, hogy a járványhelyzet megváltoztatta vásárlási szokásaikat: kevesebbet járnak boltokba, és több olyan alapanyaguk van otthon, amiből tudnak ételt készíteni.