Szerző: Kövesdi Péter
Képzeljék el a következőt: a feleség a hónap elején összeírja, mennyi pénzre van szüksége a háztartásra. Ott vannak a gyerekek, a lakbér, az uzsonnapénz, és a kocsit is szervizbe kéne vinni. Az iskola már megint gyűjt valamire, és neki is el kéne mennie fodrászhoz. Erre a férj elővesz egy másik papírt. Ezen tételesen fel van sorolva, mire kell költenie az asszonynak. Gyerekek, háztartás, uzsonna, szerviz, iskola. Benyúl a tárcájába, és elővesz százezer forintot. De hát erre legalább kétszáz kellene – mondja az asszony, mire a férj: a többit tedd hozzá, ahogy tudod, de ha nem lesz elég mindenre, akkor mehetsz, amerre látsz.
A történet persze nem mindig ennyire szomorú, hiszen a férj nem rossz ember. Tudja ő, hogy a felesége ennyiből nem hozza ki, ezért minden évben hozzácsap a pénzhez valamennyit. Mikor mennyit. Jobb évben kicsit többet, ilyenkor az asszony boldog, mert az embere gondolt rá, és végre magának is vehet valami szépet. Máskor meg szomorú: nincs elég pénz, a gyerekek szakadt farmerben mennek suliba, téliszalámi helyett jó, ha párizsira telik. El persze ilyenkor sem hagyja, nem teheti, mert ki tudja, mit hoz a holnap? Aztán egy szép napon kiderül, hogy a férjnek az asszonyon kívül van még néhány felesége. Úgy háromezer néhányszáz. És mind hasonló cipőben jár. Az elmúlt napok, hetek leghangosabb története tévében, rádióban, újságban és az interneten is az volt, hogy a kormány, a vírus okozta válsághelyzet miatt rengeteg pénzt vont el az önkormányzatoktól. A hivatalos kommunikáció persze nem elvonásról, hanem gazdasági mentőcsomagról, igazságos szétosztásról és közös teherviselésről szólt. És arról, hogy a kormány megmenti a tisztességesen gazdálkodó, rendes önkormányzatokat. Az üzenet egyszerű: az a jó önkormányzat, amelyiknek ő pénzt ad.
Számháború
„Ott van a pénz a kasszában, csak a tehetségtelen polgármester nem képes jól elkölteni.” „Soha még ennyi pénzzel nem gazdálkodhattak az önkormányzatok, mint ma.” Ismerős, ugye? Az ellenzéki (értsd: nem fideszes) városok kormánypárti politikusai szívesen és előszeretettel hangoztatják ezeket, miközben ők is pontosan tudják, mire elég az a pénz, ami a kasszában van. Az önkormányzatok működését törvények szabályozzák. A legfontosabb ezek közül a 2011. év végén elfogadott Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény, amely 2013. január 1-jén lépett hatályba.
A jogszabály egyik legfontosabb eleme az önkormányzatok önállóságának fokozatos gyengítése volt. Elsősorban azzal, hogy működésüket a területi kormányhivatalok alá rendelték, vagyis a helyi ügyek intézését a mindenkori központi hatalom felügyelete alá helyezték. A másik fontos lépés az önkormányzatok gazdálkodásának „kiherélése” volt. Az új Alaptörvénnyel összhangban az állam határozza meg, mire és mennyit költhet az önkormányzat. A törvény megkülönböztet kötelező, önként vállalt és az államtól önként átvállalt feladatokat. Az elsőhöz és az utolsóhoz pénzt is rendel. Persze nem annyit, amennyibe az adott feladatok kerülnek, hanem annál jóval kevesebbet. A többi pénz előteremtését az önkormányzatokra bízza, azzal a kitétellel, hogy ha hitelt vennének fel, azt csak az ő engedélyével tehetik. Mindezeken túl, az új szabályozás megnyitotta a széles körű államosítás lehetőségét azzal, hogy az önkormányzati vagyont a nemzeti vagyon részeként határozza meg.
Melyek az úgynevezett kötelező önkormányzati feladatok?
1. településfejlesztés, településrendezés;
2. településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása);
3. a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése;
4. egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások;
5. környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás);
6. óvodai ellátás;
7. kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása; 8. gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások;
8a. szociális szolgáltatások és ellátások, amelyek keretében települési támogatás állapítható meg;
9. lakás- és helyiséggazdálkodás;
10. a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása;
11. helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás;
12. honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás;
13. helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok;
14. a kistermelők, őstermelők számára – jogszabályban meghatározott termékeik – értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is;
15. sport-, ifjúsági ügyek;
16. nemzetiségi ügyek;
17. közreműködés a település közbiztonságának biztosításában;
18. helyi közösségi közlekedés biztosítása;
19. hulladékgazdálkodás;
20. távhőszolgáltatás;
21. víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül.
Mi az a feladatfinanszírozás?
Az önkormányzati törvény értelmében az Országgyűlés a központi költségvetésen keresztül biztosítja a helyi önkormányzatok kötelező feladatainak ellátásához szükséges pénzt, vagy annak egy részét „a feladat, a helyi szükségletek alapján jellemző mutatószámok, illetve a lakosságszám alapján”. Emellett az Országgyűlés (az állam maga) támogatást nyújthat a nem kötelező feladatok ellátásához is. Hogy mennyit, az sok mindentől függ. Úgymint: az önkormányzat „takarékos gazdálkodásától”, valamint elvárható és tényleges saját bevételeitől (amelyeket egyébként szintén törvény határoz meg és korlátoz). A jogszabály kimondja, hogy a feladatfinanszírozási rendszernek biztosítania kell a helyi önkormányzatok úgynevezett „bevételi érdekeltségének” fenntartását.
A kormány a feladatfinanszírozási rendszertől azt várta, hogy az véget vet majd a „szabados önkormányzati költekezésnek”. Vagyis annak, hogy az általános célú normatív támogatásokat az önkormányzatok mindenféle célokra és módokon felhasználhassák. (Ez persze csak kifogás volt, tekintve, hogy a támogatások egyébként is csak az átlagos költségek felét-harmadát fedezték.) Az új törvény sem ígérte, hogy az önkormányzatok támogatásként majd megkapják a kiadásaik teljes fedezetét. Azt mondta ki, hogy akinek saját bevétele van, annak kevesebb támogatást ad, viszont a pénzt kizárólag a kötelezően ellátandó feladataik ellátására fordíthatják. És most jön a lényeg: „Kivételes esetben jogszabályban meghatározott módon a helyi önkormányzat működőképessége megőrzése érdekében kiegészítő támogatás adható.” Az érdihez hasonló önkormányzatok szinte minden évben éltek az utóbbi lehetőséggel. Méghozzá azért, hogy költségvetésük ne boruljon meg. Hiszen a „szabadon elkölthető” pénzeik nagy részéből éppen azokat a feladatokat finanszírozták, amelyeket az állam kötelezően előírt számukra, és amelyhez nem biztosított elegendő pénzt.
Melyek az önkormányzat saját bevételei?
A helyi önkormányzatok bevételei alapvetően három csoportba sorolhatók: a) Saját bevételek (a helyi adók, saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hasznosításából származó bevétel, bérleti díj stb., az úgynevezett átvett pénzeszközök, a törvény alapján az önkormányzatot megillető illetékek, bírságok, díjak, az önkormányzat és intézményei egyéb sajátos bevételei). b) Átengedett központi bevétel (ezek függetlenek a helyi önkormányzat döntésétől, de ezek mégis helyben keletkező bevételek, amelyeket az állam nagy kegyesen részben vagy egészben átenged az önkormányzatnak, nagyjából szabad felhasználásra). Ezek: a gépjármű adó 40 százaléka, a termőföld bérbeadásából származó jövedelem utáni szja 100 százaléka, a települési önkormányzat jegyzője által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírságok 100 százaléka, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség által a települési önkormányzat területén kiszabott, és abból befolyt környezetvédelmi bírságok 30 százaléka, a szabálysértési pénz- és helyszíni bírságból származó bevétel 100 százaléka, a közlekedési szabályszegés miatt kirótt közigazgatási bírság 40 százaléka, a közlekedési szabályszegések után a közterület-felügyelő által kiszabott közigazgatási bírság 100 százaléka. c) Állami hozzájárulások, támogatások (ezek döntő többsége a feladatfinanszírozás rendszerén keresztül jut el az önkormányzatokhoz). A fentieken kívül bevételi forrást jelentenek az egészségbiztosítási támogatások, amelyek az Egészségbiztosítási Alapból származnak, és az egészségügyi intézményt (közszolgáltatást) fenntartó helyi önkormányzatokat illetik meg, amelynek viszont ezért biztosítania kell az egészségügyi alapellátást. Mindezeken kívül az önkormányzatok pályázhatnak különböző fejlesztési támogatásokra, a központi költségvetéshez vagy azon keresztül az Európai Unióhoz.
Kivéreztetés, avagy húzd meg, ereszd meg!
Az önkormányzati törvény csodálatos lehetőséget ad a mindenkori kormányzatnak arra, hogy kénye-kedve szerint madzagon rángassa a településeket. Egyfelől a már említett feladatfinanszírozás kipótlásával, másfelől pedig a helyi adók birizgálásával. A helyi adók azért fontos elemei az önkormányzat működésének, mert ezek azok a bevételek, amelyekből viszonylag szabadon költhet(né)nek. Például útépítésre, településrendezésre, új óvoda vagy rendelő építésére, közvilágításra, szóval olyasmikre, amitől egy település élhetőbb lenne, és amit egy polgármesterjelölt a kampányában megígérhet. És itt jön a képbe a kis- és középvállalkozások által befizetett helyi iparűzési adó (hipa) felének elvonása az önkormányzatoktól, a vírushelyzetre hivatkozva.
A hipa adja a települési önkormányzatok bevételeinek 32 százalékát, minden harmadik forintot. Vagyis ez az egyetlen érdemi saját bevétel. (Részletesen lásd a grafikonon!) Ráadásul az összes adóbevétel majd’ 80 százaléka a hipa! (A gépjárműadót már korábban elvette a kormány a koronavírusra hivatkozva, az idegenforgalmi adót pedig az eltűnő turizmus vitte el. Igaz, ez utóbbit a kormány 2020-ban kifizette, de nem tudni, idén hogy fogja gondolni. A nagyobb települések jelentős bevételei közé tartozott még a parkolási díj is, ám azután, hogy a kormány a veszélyhelyzet miatt ingyenessé tette a parkolást, összesen körülbelül évi 20 milliárdtól estek el.)
A kormány decemberben először bejelentette, hogy „megvédi a magyar embereket és vállalkozásokat”, és elvette a településektől a hipa felét. Majd karácsonyi ajándékként milliárdokat osztott szét közöttük, erősen ügyelve arra, hogy főképp kormánypárti városok kapjanak a működésükhöz elegendő pénzt. „A kormányzat nagyon jól látta, hogy a működésképtelenségét jelenti, ha a bevételek közel tizedét kivonják az önkormányzati rendszerből – most nem is számolva a bevételek egyébként is borítékolható visszaesésével. Ezért rögtön be is jelentették, hogy a 25 ezer fő alatti települések esetében támogatást ad az állam, a nagyobbak gazdálkodását pedig egyesével vizsgálják meg” – írja az internetes portál, hozzátéve, hogy a kormány, ha akarná, a teljes kieső pénzt pótolhatná, így „nehéz megindokolni, miért szelektíven válogatnak a települések között” – írja cikkében a g7 gazdasági elemző portál.
A hipa csökkentése, miközben a vállalkozásoknak szinte egyáltalán nem segít, nagyon is jó eszköz az ellenzéki vezetésű nagyvárosok ellehetetlenítésére. A hipa-bevétel kiesése ugyanis főleg a nagyobb településeket, köztük a fővárost és kerületeit érinti. (A fővárosnál a bevétel kétharmada, a kisebb falvakban alig 13 százaléka származik az iparűzési adóból.) És ami a legfontosabb: azzal, hogy a kormány a 20 ezer főnél nagyobb települések esetében „egyedi elbírálással” pótolhatja a kieső bevételeket, gyakorlatilag kimondja: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Persze nehéz időkben az önkormányzat pótolhatná a kieső bevételeit új adók kivetésével vagy a régiek emelésével, csakhogy a kormány rendelete értelmében idén „tilos az adókat emelni, a kedvezményeket módosítani vagy újakat bevezetni, és a szolgáltatásokért sem kérhetnek több pénzt”. Ráadásul – ahogy már korábban is írtuk – a települések a kormány jóváhagyása nélkül nem vehetnek fel hitelt.
A becslések szerint kieső hipa (220 milliárd forint) nem több, mint amennyibe a Puskás Aréna került.
Milyen adó a hipa?
Egy szóval: furcsa. Kicsit részletesebben: igen bonyolultan kiszámítható, és nem tükrözi az adott vállalkozás tényleges árbevételét. Bár az adó alapja a nettó árbevétel, de a kiszámításnál azt csökkenteni kell az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az alvállalkozói teljesítések értékével, a kutatás-fejlesztés közvetlen költségével, illetve az anyagköltséggel. A hipára vonatkozó pontos adatokat borzasztó nehéz összeszedni a statisztikai adatbázisokból, mert – ahogy az a g7 internetes portálon nemrég megjelent elemzésből is kiderül – a hipa leginkább az úgynevezett vállalati hozzáadott értékhez hasonlít. A g7 úgy kalkulál, hogy eddig a kis- és közepes vállalkozások fizették a hipa 56 százalékát. Vagyis a kkv-k iparűzési adó fizetési kötelezettségének felezése azt jelenti, hogy a települési önkormányzatok várhatóan 220 milliárd forintot, bevételük 9 százalékát bukják el. (A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége országos szinten 150 milliárdra becsülte a kieső hipa-bevételt.) Miközben, és ez is fontos tény: a vállalkozásoknak nem jelent különösebb könnyebbséget a felezett adó, amely a terheiknek mindössze 0,89 százaléka. „Ennek pedig nem igazán van érdemi szerepe abban, hogy valakinek sikerül-e a nehéz helyzetet túlélni, avagy sem. Ráadásul nemcsak a rászoruló cégek kapják meg ezt a kedvezményt, hanem azok is, akiknek kifejezetten jól megy az üzlet.”
Tiltakozik a Magyar Önkormányzatok Szövetsége
„A kormány a járvány és a gazdasági válság kezelésének felelősségét magáról ledobva immár nyíltan helyezi saját hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé” – írja közleményében a Magyar Önkormányzatok Szövetsége. Különösen azt sérelmezik, hogy „diszkriminálták az ellenzéki vezetésű településeket” a karácsonyi támogatások kiosztásánál és „több százmilliárd forintnyi közpénzt szórtak el olyan célra, amelynek semmi köze sem a járvány, sem a gazdasági válság hatásainak kezeléséhez”. A kis- és közepes vállalkozások iparűzési adójának megfelezése nem jelent segítséget a vállalkozások számára, viszont veszélybe sodorja a tömegközlekedés, a szemétszállítás, a köztisztaság, az óvodaibölcsődei ellátás, a kulturális, egészségügyi és szociális támogatások biztosítását – írja a szervezet. A Gémesi György vezette Magyar Önkormányzatok Szövetsége azt várja a kormánytól, hogy a megszorítások kompenzálásáról állapodjon meg minden önkormányzati szövetséggel, és a januárra tervezett egyeztetés előtt hozza nyilvánosságra a javaslatát. „A kompenzáció módja nem lehet más, csakis átlátható és normatív, olyan, amely teljességgel mellőzi a hatalmi-politikai szempontokat, és csakis az önkormányzatok működőképességét, a közszolgáltatások ellátásának biztonságát és a településeinken élő polgárok nyugodt hétköznapjait szolgálja. Mindennek a pénzügyi alapjai megteremhetők akkor, ha a kormány azonnali hatállyal befejezi az önző hatalmi érdekeket szolgáló pénzszórást, és a járvány, valamint a gazdasági válság hatásainak kezelését tekinti elsődleges felelősségének.”
