A Magyar Sumó Szakszövetség az elmúlt évek hagyományaihoz híven 2024-ben is megválasztotta az év legjobb sportolóját női és férfi vonalon egyaránt. Előbbi szakágban óriási eredmény az Érdi Spartacus SC számára, hogy fiatal sportolónőjét, Kaszás Elzát találták a legjobbnak.
Kaszás Elza rengeteg versenyen indult idén, eredményeit összegyűjteni sem könnyű feladat, legyen szó utánpótlásról vagy felnőtt sikerekről.
A teljesség igénye nélkül mindenképpen kiemelendő az U18-as korosztályban nyert Európa-bajnoki cím, valamint az ugyanebben a korcsoportban elért világbajnoki második helyezés.
Szintén megsüvegelendő teljesítmény lakozik az U21-es mezőnyben összehozott Eb-ezüst és az U23-asok között nyert bronzérem, ugyancsak kontinenstornán. Kaszás Elza kis híján a felnőtteknél is felért a csúcsra 2024-ben, miután az Európa-bajnokságon a dobogó második fokára állhatott fel.