Égve felejtették az adventi gyertyát egy Hunyadi János utcai ház lakói, amikor vasárnap elmentek otthonról.
Sajnos, tragédiához vezetett a figyelmetlenség: a láng belekapott valamibe, és tűz ütött ki a szobában – ahol jelentős mennyiségű könyvet tároltak –, és átterjedt egy másik helyiségre is.
„Szerencsére időben riasztották a tűzoltókat, így kis területen égett a tűz, nem égett le az egész ház. A lángok átterjedtek a fafödémre is, de csak pár négyzetméteren, az épület napelemrendszerében nem tettek kárt. Az elektromos hálózat viszont sérült az érintett helyiségekben”
– mondta el az ÉrdMostnak Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Mikor a tűzoltók kiérkeztek, a könyvek egy része égett, illetve átizzott, és a lakás füsttel telítődött. Az érdi lánglovagok áramtalanítottak, átszellőztették a házat és kihordták a könyveket.
Bár a ház lakói nem tartózkodtak otthon, amikor felcsaptak a lángok, két háziállatuk a lakásban volt. Ők sajnos nem élték túl a balesetet.
Csámpai Attila kérdésünkre elmondta: mostanában már harmadszor fordult elő, hogy adventi gyertya okozott tüzet az illetékességi területükön. A korábbi években ez nem volt jellemző.
Figyeljünk oda, és ne hagyjuk égve a gyertyát, ha kimegyünk a helyiségből, illetve a házból.