Október elején Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy januártól indul a Versenyképes Járások Program a térségi egyenlőtlenségek kiegyenlítése céljából. Forrása pedig az a többlet, amely a települések 2023. évi helyi iparűzési adóbevételéhez (HIPA) képest 2024-ben keletkezett. Ez a kormány számításai szerint mintegy 65 milliárd forint egy közös alapba kerül, és a járások a kormány által meghatározott célokra visszapályázhatnának ebből, ki-ki a plusz HIPA-bevétele mértékéig. Ha ez a többlet az adott járásban nem éri el a 250 millió forintot, megyeszékhely központú járások esetében az 500 millió forintot, akkor a költségvetés kiegészíti ezt.

A bejelentést természetesen nagy felhördüléssel fogadták az önkormányzatok, nem annyira a fejlesztés lehetőségét, mint inkább újabb visszavágást szimatolva. A vállalkozások által fizetett HIPA az önkormányzatok legfőbb bevételi forrása, a szükséges fejlesztéseket ebből tudják finanszírozni. Ez a bevétel nagyon változó mértékű, és már eddig is terhelte egy állami sarc: a szolidaritási hozzájárulásnak becézett adó címén. (Nevezzük egyszerűen szolhonak!)

Mivel az adószámítás alapját és ezáltal a befizetők körét, valamint az adó mértékét a kormány határozza meg törvényben, évről évre egyre több került be ezen a jogcímen a költségvetésbe. Az viszont követhetetlen, hogy mennyi és milyen formában került vissza ebből a települések fejlesztésére. Míg 2017-ben 166 önkormányzat fizetett 21 milliárd forint körüli szolidaritási hozzájárulást, 2020-ban már 40 milliárdot, 2023-ban pedig már 724 településtől 237 milliárdot vont el a kormány. Idén 848 önkormányzattól összesen 310,6 milliárd forint folyik be az államkincstárba az önkormányzatoknak fizetett adókból.

Az önkényes pénzlenyúlás minősített esete az (nyilván az igazságosság jelszavával álcázva), amikor az ipar jelenlétét leginkább megszenvedő településektől még a „fájdalomdíjat” is teljes mértékben elveszi az állam. Az Orbán-kormány utóbbi éveiben egyre nő a „különleges gazdasági övezetek” rendszere, melynek lényege, hogy az iparűzési adót a kormány teljesen elvonja az egy-egy nagy beruházással megvert település önkormányzatától, és a megyei önkormányzatnak adja át.

Ez történt előbb Göddel, majd Iváncsával, Mosonmagyaróvárral és Pakssal is. Utóbbira nemrég az ellenzéki polgármester győzelme után bombaként dobta le a kormány a 37%-os HIPA-elvonást. Az atomerőmű utáni hétmilliárdos adóbevételt mostantól Tolna és Bács-Kiskun megye önkormányzatai között osztják szét.

Nemcsak a szegény településeknek nehéz kigazdálkodni a sarcot, hanem a „gazdagoknak” is. Budapest a rá kiszabott 58 milliárdos szolho mértéke miatt tavaly beperelte az államkincstárt a közigazgatási bíróságon. Az elvonás ugyanis 25 milliárd forinttal több volt, mint amennyi a fővárosnak járt az általános működésre és az ágazati feladatok ellátására. Idén már 75,5 milliárd a szolho, amivel szemben 39,6 milliárdos feladatfinanszírozás áll. „Azaz mi finanszírozzuk a kormány gazdaságpolitikáját – fogalmazta meg élesen Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes –, nem pedig ő finanszírozza az önkormányzat feladatellátási kötelezettségét”.

Ebben a „hogyan taszítsuk csődbe az ellenzéki önkormányzatokat” játékban a jog a települések mellett áll, hiszen az Alaptörvény szerint az önkormányzatoknak járó állami normatívát, illetve az önkormányzat tulajdonát az állam nem vonhatja el.

Bár az elsőfokú bíróság az eljárás idejére jogvédelmet adott a fővárosnak, a Magyar Államkincstár több ízben megdézsmálta a főváros számláját, amire az jogellenes behajtásért újabb feljelentést tett. A Fővárosi Törvényszéken eljáró bíró szerint a szolidaritási hozzájárulás jogtalan, nemzetközi szerződésbe és az Alaptörvénybe ütközik, az adó pedig konfiskáló, elkobzó jellegű. Ezért az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult.

A testület a szolidaritási hozzájárulás intézményében nem talált ugyan kivetnivalót, az eljárás módjában azonban igen. Az AB szerint a Magyar Államkincstárnak a fővárost ügyfélként kezelő hatósági eljárásban kellett volna megállapítania az elvonás mértékét, amellyel szemben jogorvoslatnak van helye, adta hírül Facebook-posztjában Karácsony Gergely főpolgármester. Továbbá meg kellett volna vizsgálni, hogy az elvonás nem lehetetleníti-e el az önkormányzatot a feladatai ellátásában.

Az AB az Állami Számvevőszék független jelentése alapján azt is megfogalmazta, hogy „a Főváros költségvetési gazdálkodása az utóbbi években egyre inkább elnehezült, ám a szolidaritási hozzájárulás mértéke mégis tovább emelkedett”. Márpedig „ha az önkormányzat nettó befizetővé válik, akkor az ellentétes az európai Önkormányzati Chartában és az Alaptörvényben biztosított önkormányzati autonómiával”. A főváros tehát joggal bízik a kedvező bírósági döntésben.

A források igazságtalan eloszlása kétségtelen tény és joggal kifogásolható. Az ÁSZ 2021-es jelentése megállapította, hogy a HIPA-bevétel (2023-ban 1150 milliárd forint) közel kétharmadát mindössze 47 önkormányzat termeli meg – és költi el.

A HIPA-növekmény elvétele és a szolho behajtása azonban kettős adóztatás, és még az olyan „gazdag” településeket is megrengeti, mint Paks. Az új vezetés bejelentette, hogy inkább mégsem pályázik a helyi közlekedés fejlesztésére, autóbuszvásárlásra, mivel azokat nem lesz miből működtetni.

A változás legnagyobb vesztesei nyilván azok a települések, amelyekben éppen mostantól nő meg jelentősen az iparűzési adóbevétel. Ilyen például Debrecen és Szeged, ahol autógyár és több akkumulátorgyár épül. A CATL akkumulátorgyár Debrecenbe telepítését a fideszes vezetés lenyomta ugyan a város torkán, de támogatottsága belerendült. Nem csoda, hogy Debrecen polgármestere kifakadt.

Papp László elmondta a sajtóban, azzal egyetért, hogy az elmaradottabb településeket segítsék a jelentősebb iparú települések bevételeiből, azonban erre hivatott a szolidaritási hozzájárulás. Kiemelte azt is, hogy az ipar jelenléte egy településen nemcsak lehetőségeket, hanem feladatokat is jelent, többek között a közlekedés, az oktatás és a városi infrastruktúra fejlesztése terén.

A fideszes székesfehérvári polgármesterből is szokatlanul erős bírálat szakadt ki. Cser-Palkovics András szerint egy, a paksihoz hasonló mértékű drasztikus (37%-os) elvonás azt jelentené Székesfehérvár számára, hogy nem tudná fizetni az intézmények fenntartásának költségeit. Ezen túlmenően meggyőződése szerint a helyi közösségnek joga van az általa megtermelt javak egy részéről az önkormányzatiság elve alapján magának dönteni.

Cser-Palkovics évek óta szorgalmazza az önkormányzatok feladatellátási és finanszírozási rendszerének reformját. Szerinte is célszerű lenne a kimagasló helyi adóbevételeket igazságosabban szétosztani, és a szolidaritási hozzájárulást regionálisan, akár a megyei önkormányzatokkal közösen elkölteni, a valódi helyi szükségletek szerint. Ezt a keretrendszert azonban alaposan előkészített, többoldalúan egyeztetett reformmal lehetne megteremteni, nem ad hoc felülről jövő döntésekkel.

Bár az újabb elvonás januártól indul, a helyzet egyelőre képlékeny, a háttérben zajlanak az Orbán-rendszer működésében megszokott háttéralkudozások. Bemondunk egy nagyot, megvárjuk a hatást, aztán majd finomhangolunk, így szokott ez történni, ahogyan most is.

Lássuk, hogy jelen állás szerint hogyan érinti mindez városunkat.

Csőzik László, Érd polgármestere elmondta, hogy mivel a HIPA nagyobb része elmegy működési költségre, ha jövőre elveszik a többletet, azt igencsak megérzi a város. Mostantól a településeknek ráadásul nem lesz érdekük a beruházások támogatása, hiszen a bevételi többletet elviszi az állam.

Érdnek idén 350 millió Ft-ba került a szolidaritás, jövőre ezen felül idei többletbevételével, mintegy 500-600 millióval lesz kénytelen gazdagítani a közös alapot. Kérdés, hogy mennyit tud belőle visszapályázni, és főként, hogy mire. A célokat ugyanis a kormány határozza meg, illetve hagyja jóvá, rövid pórázon tartva az önkormányzatokat.

A sajtóban több fideszes politikus is azzal indokolta a kontrollt, hogy a jelentős HIPA-termelő települések vezetői közt voltak, akik lakomákra, felesleges kiadásokra herdálták el a bevételeiket, magyarán, az önkormányzatiság Magyarországon még gyámságra szorul. Kétségtelen, hogy a települések vezetői szívesebben költenek olyan beruházásokra, amelyekkel választásokat nyerhetnek, mint esetleg fontosabb, de nem látványos fejlesztésekre.

A járási alapok létrehozása tehát hozhat eredményeket. A kérdés az, hogy a gyakorlatban a miniszterhez szaladgálás, brusztolás, és az egyéni háttéralkuk mentén az erősebb/hűségesebb kutya mindent visz alapon történő osztogatás indul el, és ennek nyomán a települések egymás elleni kijátszása, vagy a valódi szükségletek mentén történő közös gondolkodás az ország felzárkóztatásáról?

Ha városunk nem is, a térsége nagy HIPA-termelő. Benne van tehát a pakliban az is, hogy nem járunk nagyon rosszul. Az elemzések szerint 33 olyan járás van az országban, amelyeknél nem lesz szükség állami kiegészítésre (250, illetve megyei jogú városi székhely esetében 500 millióra), mivel ezekben iparosodott, jelentős gazdasági tevékenységet felmutató cégeknek otthont adó városok vannak. Így ezek révén komoly összegek is kerülhetnek majd a fejlesztési alapba. A 2025-ös iparűzésiadó-többlet összege alapján rangsorolva az érdi járás a legmagasabb kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy kétmilliárd forint feletti összegre pályázhat.

Navracsics Tibor októberben úgy nyilatkozott, hogy ősszel a kormány meg fogja jelölni a prioritásokat. Pályázati javaslatokat a járási fejlesztési fórumok tesznek majd, melyekben az önkormányzati hivatallal rendelkező települések polgármesterei tanácskoznak a járási székhelyek polgármestereinek vezetésével, kétharmados többséggel. Döntéseiket azonban a kormány megvétózhatja.

Megkérdeztük Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökét, hogy vajon az a legjobb módja annak, hogy garantált fejlesztési forrást biztosítson a kormány azoknak a térségeknek is, ahová eddig kevesebb pénz jutott?

„Az alapelvvel, hogy azokra a térségfejlesztési célokra menjen több forrás, amelyekben a településvezetők meg tudnak állapodni, nem lenne bajom, hiszen így a helyben megtermelt pénz visszakerül az adott térségbe. Csakhogy, mivel a szolidaritási adó megmarad, a kettő együtt brutálisan sok. Ezzel a kormány ellehetetleníti a települések működését. A HIPA-növekmény ugyanis azoknak a költségeknek a fedezete lenne, amikre a következő esztendőben minden településnek többet kell szánnia, hogy csak két példát mondjak, az építőipari árak és a bérek emelkedése miatt. Ebből a szorítóból csak úgy lehet kimászni, hogy csökkentjük az eddigi szolgáltatások színvonalát. Az ÁSZ szerint is kockázatos az iparűzési adó ilyen mértékű megnyirbálása, mert azokat a forrásokat csökkenti, amelyek mögött kötelezettségvállalások vannak. Ez egybevág azzal a kritikával is, amit a költségvetési tanács fogalmazott meg. Egyet tudok érteni Kaposvár polgármesterével, Szita Károllyal, aki az Önkormányzatok Együttműködési Tanácsának ülésén azt javasolta, hogy a versenyképes járásoknak biztosítandó keret összegével legyen kevesebb a szolidaritási adó.”

Gémesi György bírálta az elosztás formáját is.

„Miközben a kétharmados arány a döntési fórumokban alkalmas arra, hogy megossza és ki kivel van alapon összeugrassza a polgármestereket – pláne, hogy ugyanannyit ér a három- meg a nyolcvanezres település vezetőjének a szavazata is –, valódi tétje nincs. A fejlesztési célokat ugyanis a kormány határozza meg, és a döntések magasabb fórumon születnek. Olyan magasan, ahol már politikai szempontok is szerepet játszhatnak.”

Jelenleg még sok kérdés függőben van, folyamatosak az egyeztetések. Mint László Ferenctől, a Városháza kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, Érd polgármestere több javaslattal is előállt.

„A legnagyobb kérdés az, hogy mire lehet majd visszapályázni a pénzt. A legrosszabb az lenne, ha egy-egy nagy fejlesztési célt jelölne meg a kormány, mondjuk, csak a csapadékelvezetést. Ami persze jó cél, de ha mi az 5-600 milliós többletünket mind erre költenénk, akkor csődbe mennénk. Annak viszont örülnénk, ha a keretből működésre is lehetne forrást igényelni. Ott van például az új uszoda a Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrumban, amit nem tudunk megnyitni, mert nincs pénz az üzemeltetésére. Mivel ez a létesítmény nemcsak a környékbeli 20 ezer érdit, de Sóskút, Tárnok, Pusztazámor lakosságát is kiszolgálhatná, mintegy 40 ezer embert, tekinthető ez járási projektnek. Nagyjából 210 millió kellene az üzemeltetésére. Hasonló a helyzet az Arénával: mivel nem tudunk fejlesztéseket, amortizációt finanszírozni, komoly segítség lenne, ha erre a célra pályázhatnánk. Mivel a bérletek negyedét nem érdiek vásárolják meg, az Aréna amortizációs költségeire visszapályázható évi 30 millió is tekinthető térségi fejlesztésnek.”

Továbbá hozzátette: „Érd fontosnak tartaná, hogy lehessen nem járási szintű infrastruktúra-fejlesztésre is forrást visszaigényelni, Érd esetében például útépítésre. Lehetne egy útkarbantartási alap, amiből valamennyi település pályázhat forrásokat. Annál is inkább, mivelhogy a települések szinte összenőttek, és az utak rossz állapota nem csak az adott helység lakóit sújtja. Legjobb lenne, ha olyan projekteket is meg tudnánk valósítani, amelyek nem igényelnek hosszú előkészítést. A magyar bürokrácia bugyraiban ugyanis egy-egy projekt megterveztetése 2-3 év. Az pedig alapvető lenne, hogy a fejlesztési célokról való döntésbe az önkormányzatokat is bevonja az állam.”

A kormány eredeti elképzelései közt három is van, amelyben Érd változást szeretne. Jelenleg, ha a kormány teret enged is a működtetés címén beadott pályázatoknak, nem a meglévő, hanem a járási keretből majdan megépítendő intézmények működtetésére lehet majd pályázni. Az elvonások viszont most vannak. Ez a másik nagy nehézség, amelynek enyhítésére Érd javasolja, hogy az új HIPA-források utáni bevételek elvonására az önkormányzatok kapjanak néhány év moratóriumot. Ne az legyen, hogy lenyeljük a terheket, a haszonból viszont nem részesülünk.

A harmadik változtatás, amit valamennyi önkormányzat szeretne elérni, az, hogy a most elvont pénzekből létrehozott alap már 2025 áprilisától legyen elérhető. Mivel a választások előtti évben nem nézne ki jól az önkormányzatok kivéreztetése, lehet remélni, hogy legalább ez megvalósul.

Ezek a kérdések az önkormányzatok érdekegyeztető fórumán is fölvetődtek, amelyet nagy horderejű döntések előtt köteles összehívni a kormány. Voltak egyeztetések a térség polgármesterei között is. Mindenütt egyetértés mutatkozott abban, hogy járási szintű projektekre szükség van. Az érdi járásban például égetően fontos lenne rendbe tenni a Benta-patak teljes hosszát.

Ez közös ügy, de nincs rá közös pénz. Miután a költségvetésben 0,1%-kal nő csupán az önkormányzatokra fordított költség, miközben az infláció legalább 4% lesz, a lejtő egyre meredekebb. Ha még az iparűzési adó bevételek is kiesnek, akkor az önkormányzatok olyan megszorításokra kényszerülnek, hogy az már tényleg fájni fog. Az érdi járás polgármesterei jó viszonyt ápolnak egymással, megvan a kompromisszumkészség, tehát lehet abban bízni, hogy ha helyben dőlhetnének el a fejlesztési kérdések, jó döntések születnének.