varmegye_szepe_1

Visszatérnek Érdre a legszebb lányok

varmegye_szepe_1

Visszatérnek Érdre a legszebb lányok

Sok évnyi távollét után ismét városunk ad otthont az egykoron Érdről indult konzervatív szépségversenynek, a Pest Vármegye Szépe gálának.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bada Zoltán „Érd Szépe” néven még 2013-ban szervezett először szépségversenyt, ami az idők során kinőtte magát, és vármegyei szintű megmozdulássá vált. Ezzel együtt pedig a név, valamint a helyszín is megváltozott, az első három alkalom után már a szomszédos Törökbálint volt a rendezvény házigazdája.

Azonban a főszervező-ötletgazda úgy gondolta, hogy a jubileumi versenyt jó lenne újra Érden tartani, így a manapság már Pest Vármegye Szépe nevű, hetedjére meghirdetett szépségverseny döntőjére az Érd Arénában kerül majd sor 2025. március 8-án, azaz nőnapon. Ami ugyanakkor nem csupán egy szépségverseny, hanem egy egész estét betöltő, látványos showműsor is, hangsúlyozta.

A VI. Pest Vármegye Szépe verseny győztesei, középen a királynővé választott érdi Veress Eszterrel

Mint azt Bada Zoltán az Érd FM: Bundáskenyér című reggeli műsorában elmondta, ha sok minden át is alakult, egy dolog biztos, hogy ez a megmérettetés továbbra is egy „konzervatív szépségverseny”. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy más, hasonló versenyekkel ellentétben a résztvevő lányoknak itt nem kell fürdőruhában is felvonulniuk a kifutón. Sőt, van egy olyan kör, amikor kifejezetten tradicionális magyar népi viseletben mutatják meg magukat.

Noha időközben lazítottak a szabályon, így manapság már nem kizáró ok a tetoválás, viszont továbbra is nagyobb eséllyel indul az, aki nem varratott/festetett magára semmit. A főszervező tapasztalatai  szerint a jelentkezőkre nem is nagyon jellemző, hogy így, vagy bármilyen más módon is átalakították volna a testüket.

Bada Zoltán, a Pest Vármegye Szépe ötletgazdája és főszervezője

A Pest Vármegye Szépe honlapján a következőket olvashatjuk: „A hölgyeknek nem csak szépségükről kell tanúbizonyságot tenniük, hanem belső értékeikről is, mivel meggyőződésünk, hogy a zsűrit és a nézőket, a külsőn kívül a belbecs is érdekli, ezért a jelentkezőknek válaszolniuk kell műveltségi kérdésekre is.”

Bada hozzátette, ezzel persze nem az a céljuk, hogy a versenyzők olyan közhelyekre ragadtassák magukat, mint, hogy fontos számukra a világbéke.

„Nekünk ez egy kissé elcsépelt, nálunk nincsen világbéke. Nálunk tudatosság, szépség, rátermettség van”

– fogalmazott a főszervező, aki kiemelte azt is, hogy az elmúlt évekből számos olyan példát tud mondani, hogy a verseny révén kitárultak a kapuk a lányok előtt. Legyen szó a szépségiparról, vagy épp a médiáról, ez egy nagyszerű lehetőség mindannyiuknak. Ahogy azoknak is, akik később mégsem ezen a területen mennek tovább, nekik ugyanúgy egy életre szóló élmény maradhat.

Éppen ezért mindenkit biztat, hogy adja be a jelentkezését, aminek határideje 2024. október 31-e.

A Bada Zoltánnal, a Pest Vármegye Szépe szépségverseny szervezőjével készült beszélgetésünket itt lentebb tudják teljes egészében is meghallgatni.

Címlapkép és belső képek: Facebook/Pest Vármegye Szépe

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email