napos_felhos_idojaras

Szárazabb hétvége elé nézünk

napos_felhos_idojaras

Szárazabb hétvége elé nézünk

Pénteken délután már kevesebb esőre kell számítani, a hétvégén pedig még a nap is kisüt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Időkép szerint pénteken eleinte még sokfelé eshet, majd napközben dél felől csökkenni kezd a csapadékhajlam, délután inkább már csak északnyugaton, északon és keleten, északkeleten lehet szükség az esernyőkre.

Utóbbi tájakon záporok is várhatók, néhol egy-egy zivatar sem kizárt. A légmozgás sokfelé élénk, erős lesz, nyugaton egy-egy viharos lökés is kísérheti az északi-északnyugati szelet. Délután 11-21 fok várható, délkeleten lesz melegebb.

Szombaton a Dunától keletre már hosszabb időszakokra felszakadozhat a felhőzet és előbújhat a nap, a Dunántúlon még alapvetően zárt marad a felhőtakaró. Kisebb, eső, zápor már csak néhol alakulhat ki. A Dunántúlon élénk, erős lesz az északnyugati szél.

A maximumokat 12 és 19 fok között mérhetjük, keleten lesz melegebb. Reggelre helyenként pára, köd képződik.

Vasárnap még gyakran zavarhatják felhők a napsütést, és főként északon, északkeleten még kisebb eső, zápor, néhol egy-egy zivatar is előfordulhat. A Dunántúlon még többfelé élénk lesz az északnyugati szél. Több helyen párás, ködös lesz a reggel. A legmagasabb hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email