Fabiny Tamás

Fabiny Tamás elhatárolódott az érdi lelkész szavaitól

Fabiny Tamás

Fabiny Tamás elhatárolódott az érdi lelkész szavaitól

Az evangélikus vezető szerint Labossa Péter Mihály igemagyarázata szöges ellentétben áll az egyház biblikus tanításaival.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Fabiny Tamás evangélikus püspök újra elhatárolódott az érdi lelkész szavaitól – adta hírül a 444.hu.

Ahogy arról az ÉrdMost is beszámolt Labossa Péter Mihály vasárnapi prédikációjának egy részét úgy lehetett értelmezni, hogy a zsidóság, mivel elutasította Jézust, tulajdonképpen magának köszönheti a holokausztot, amelyet így Isten megengedett.

A hír nagy port vert fel, többek közt Fabiny Tamás, az Evangélikus Egyház elnök-püspöke is nyilatkozott az ügyben: bekérte a teljes prédikáció hanganyagát, mert ami elhangzott, az „sajnos több elfogadhatatlan megfogalmazást tartalmazott.”

Egy nappal később Labossa Péter Mihály bocsánatot kért. Az Evangélikus Egyház honlapján csütörtökön megjelent közleményében a lelkész azt írta, kiragadtak részleteket az igehirdetéséből, amelyeket  „úgy lehetett értelmezni, mintha a holokauszt a Jézus korabeli zsidó vezetők megnyilatkozása miatt Isten büntetése lett volna. Ettől az értelmezéstől elhatárolódom.”

Fabiny a teljes szöveg meghallgatása után a Válaszonline.hu-n „Elhatárolódom” címmel közölte gondolatait. Mint írja: „az igemagyarázat egyes részeit úgy lehetett értelmezni, mintha a holokausztot Isten a Jézust elutasító zsidó csoportok magatartása és szavai miatt engedte volna meg.”

Fabiny szerint ez súlyos tartalmi probléma, és szöges ellentétben áll az egyház biblikus tanításával, hogy Jézus keresztre feszítéséért sújtotta volna a zsidókat későbbi évszázadok és évezredek megannyi csapása.

„Ettől az egyház elnök-püspökeként elhatárolódom. Egyházunk az antiszemitizmussal szemben a zéró tolerancia elvét követi. A tanítás egyszerű: az evangéliumot követő ember – hitvallási okokból – nem lehet antiszemita.”

A pöspök a prédikáció egyéb részeit is kifogásolta, és ezt a lelkésznek is elmondta.

„Bár az igehirdetésben elhangzottakat változatlanul sajnálatosnak tartom, azt pozitív tapasztalatként élem meg, hogy őszintén és testvéri módon tudtunk beszélni erről Labossa Péterrel, aki belátta, hogy helytelenül fogalmazott, és ezt kifejezésre is juttatta. Bizonyos vagyok benne, hogy szolgálatát – a szükséges tanulságokat levonva – Jézus hűséges tanítványaként kívánja mindig folytatni.”

Azt gondolja, hogy ezzel lezártnak tekinthetik ezt a „konkrét szomorú ügyet”, de püspöktársaival kezdeményezte, hogy a közeljövőben nyílt fórumokon beszéljenek ezekről a teológiai, történelmi és társadalmi kérdésekről.

Fotó: ÉrdMost, Fabiny Tamás hivatalos facebook-oldala

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email