Kiderült, mikor lesz a beiratkozás a Lukin zeneiskolában

Kiderült, mikor lesz a beiratkozás a Lukin zeneiskolában

Ezekre az információkra van szüksége mindazoknak, akiknek a gyermeke az érdi intézménybe jár szeptembertől.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hamarosan megkezdődik a beiratkozás a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában a 2026/2027-es tanévre. A régi és az új növendékek szeptember elején intézhetik a szükséges adminisztrációt, valamint ekkor kerül sor a hangszeres órabeosztásokra is.

A beiratkozást szeptember 1. és 3. között, naponta 8-tól 18 óráig tartják az iskola Felső utca 33. szám alatti Iskolaközpontjában.

A hangszeres órabeosztásokat szintén ezeken a napokon készítik el, ezért az érintett tanulóknak érdemes a megadott időpontokban felkeresniük az intézményt.

Lévay István és Lukács Attila 

Akik az első alkalommal nem tudják elintézni a beiratkozást, azok számára pótbeiratkozást is biztosítanak.

Erre pedig szeptember 4-én 8 és 13 óra között, valamint szeptember 8-án 8 és 16 óra között lesz lehetőség.

Az iskola közzétette azon dokumentumok listáját, amelyek mindenképpen szükségesek a beeiratkozáskor.

A régi tanulóknak magukkal kell vinniük:

  • a bizonyítványt,
  • a pontosan kitöltött szülői nyilatkozatot,
  • a 18 éven felüli tanulóknak szóló nyilatkozatot.

Az új tanulóknak az alábbi dokumentumokra lesz szükségük:

  • pontosan kitöltött beiratkozási lap,
  • szülői nyilatkozat,
  • a személyes adatok kezeléséhez szükséges hozzájárulás,
  • diákigazolvány.

Az iskola külön felhívja a figyelmet arra, hogy a diákoknak rendelkezniük kell a 11 jegyű oktatási azonosító számmal.

A 2026/2027-es tanévhez kapcsolódó térítési- és tandíjakról az intézmény külön szülői tájékoztatót tett közzé.

A Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola tehát szeptember első napjaiban várja a növendékeket és szüleiket a Felső utcai Iskolaközpontban. Érdemes a szükséges dokumentumokat előre előkészíteni, hogy a beiratkozás minél gördülékenyebben történjen.

fotó: AI / ÉrdMost archív

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email