Szavazz az Életfára!

Szavazz az Életfára!

Az érdi szervezet esélyes a NIOK alapítvány Civil díjára, és most mi is segíthetünk, hogy megnyerhessék.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az SNI-s, illetve súlyosan, halmozottan sérült gyermeket nevelő családokat tömörítő Életfa Csoport Egyesület bekerült a NIOK Alapítvány – Nonprofit.hu Civil díj döntőjébe: a Legjobb helyi kezdeményezés kategóriában szerepel két másik civil szervezettel.

Az Életfa a tavaly novemberi adománygyűjtő napjukkal pályázott, amivel nemcsak nagy közönséget vonzottak, de sok támogatót is, a helyi vállalkozóktól az önkénteseken át a neves előadóművészekig.

A szakmai elismerésre hét kategóriában 142 civil szervezet pályázott, a döntőbe huszonkét szervezet került. A május 19-i gálán derül ki, hogy melyik szervezet nyeri el a saját kategóriájában a Civil díjat.

A döntést egy szakmai zsűri hozza meg, de a többiek közül egy közönségdíjas is kikerül majd. Az internetes szavazatokon múlik, melyik szervezet lesz az.

Az Életfára ezen a linken szavazhatunk május 4-ig.

A Civil díj nemcsak azért fontos az egyesületnek, mert szakmai elismerést jelent, hanem azért is, mert növeli az Életfa ismertségét, hitelességét, ami elengedhetetlen a támogatók bizalmának kiépítése érdekében.

Márpedig a támogatásokra nagy szüksége van az Életfának: szeretnének létrehozni egy nappali intézményt 15 súlyos és halmozott fogyatékossággal élő gyermek és fiatal számára, a Bölömbika utcában.

Az intézményről és a megépítéséhez szükséges anyagi forrásokról itt írtunk bővebben.

Archív fotók, készítették: Balogh Alex, Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email