Ez ám a meredek útépítés!

Ez ám a meredek útépítés!

Speciális módon újítják meg a Gyertyánfa utca burkolatát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lakossági felajánlás segítségével újul meg a Gyertyánfa utca mintegy 95 méter hosszúságú szakasza. A rendkívül meredek utca térkőburkolatot kap, az anyagköltség jelentős részét az ott lakók fizetik – értesültünk az Érdi Városgazdától.

Azért térkő lesz a burkolat, mert ez a 40 fokosnak jelzett lejtő annyira meredek, hogy az aszfaltozását legfeljebb egy speciális, erre szakosodott brigád tudná elvégezni.

Az Érdi Városgazda munkagépei nem is tudtak felmenni, körbe kellett kerülniük a felújításra váró területet, és felülről lefelé haladva tudták csak lehengerezni az utat.

A térkő tapadása egyébként is jobb, mint az aszfalté: a fugahézagoknak köszönhetően enyhén bordázott lesz az úttest, jobban meg tudnak kapaszkodni a járművek, mint a sima aszfalton.

Eddig egyébként az utca egyik fele földes-murvás burkolatú volt, amit minden nagyobb eső után karban kellett tartani, a másik felét (egy negyvenméteres szakaszt) pedig a lakók korábban házilag betonoztak le. Sok panasz érkezett az úttest minőségére, itt volt az ideje a teljes felújításnak.

Jelenleg teljes gőzzel dolgoznak a munkagépek, az utca kialakítását a jövő héten fejezik be.

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email