Kutyakarmester vezényelt az ovisoknak

Kutyakarmester vezényelt az ovisoknak

Kutyából nem lesz szalonna, tartja a mondás. De cukor annál inkább: Candy, a terápiás kutya pillanatok alatt a gyerekek kedvence lett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Gyula utcai Meseház ovi 2025 óta viseli büszkén az Örökös Állatbarát Óvoda címet, ráadásul tavaly közel háromszáz pályázó közül elnyerték az Év Állatvédő Óvodája címet is.

A kitüntetésekre igazán  rászolgáltak, hiszen a Meseház ovi életében nagyon fontos szerepet tölt be az állatvédelem: pályázati forrásból többféle programot is megvalósítanak évről évre, bevonva olyan szakértőket, akik élményszerű előadásokkal, bemutatókkal tudják közelebb hozni a gyerekekhez az állatvilágot.

Archív fotó (forrás: Meseház Óvoda)

A kirándulásokat rendszerint oda szervezik, ahol állatokkal találkozhatnak a gyerekek, az ovi árnyas udvara pedig sok bogárnak, madárnak ad otthont: erről a madárodúk és a bogárhotelek gondoskodnak.

Rovar- és madárbarát óvodaudvar (archív fotó)

Évente többször is jár hozzájuk bogárnagykövet, aki nemcsak a gyerekek kezébe adott tücsköt-bogarat, hanem még az óvó néni tenyerébe is belevarázsolt egy élő csótányt (amiért bizony az óvó néni nagy dicséretet kapott a gyerekektől), idén januártól pedig hetente többször állatasszisztált foglalkozást tartanak a gyerekeknek, Ács Babett terapeuta vezetésével.

Bogaras foglalkozás a Meseházban (archív fotó)

A 35-40 perces foglalkozások egészen június végéig tartanak, de szeretnék szeptembertől folytatni őket, hiszen igény van rá, és látják a pozitív eredményeket. A szülők visszajelzése is igen jó.

Candy, a foglalkozás sztárja

Hogy milyen is egy-egy állatasszisztált foglalkozás, azt az Érdi Óvodai Szakmai Napok keretében magunk is láthattuk, több érdeklődő óvodapedagógussal egyetemben.

Candy és gazdája, Strott Orsolya terápiás felvezető

A foglalkozás főszereplője Candy kutyus volt, aki nemcsak játszótársként, hanem még karmesterként is igencsak bevált: az énekes, mozgásos foglalkozásokat a gyerekek nagyon élvezték, és persze nem maradhatott el a rendszeres simogatás sem.

Nagyné Kovács Lenke tagóvoda-vezető

„A gyerekek nagyon nyitottak és aktívak ezekben a helyzetekben, bátrabban kommunikálnak, szívesebben vesznek részt a feladatokban. Közben észrevétlenül fejlődik a figyelmük empátiájuk és az együttműködési készségük.

Azt tapasztaljuk, hogy az állat jelenléte elősegíti a szorongás oldását, könnyebbé teszi a kapcsolatteremtést, és különleges érzelmi élményt ad a gyerekeknek” – mondta az ÉrdMostnak Nagyné Kovács Lenke tagóvoda-vezető, aki arra a kérdésünkre, hogy mi van azokkal a gyerekekkel, akik félnek a kutyáktól, csak ennyit mondott: nincs ilyen.

„Az én csoportomban egy olyan kislány volt, aki nem szeretett volna részt venni a foglalkozáson. Aztán a kezemet fogva mégiscsak bejött, és ő lett a legaktívabb. Látszott az arcán az öröm, annak élménye, hogy a kutya odajött hozzá, és ő megsimogatta” – tette hozzá.

Ács Babett terapeuta

Ács Babett fejlesztőpedagógus Strott Orsolya terápiás felvezetővel, illetve egy-egy terápiás kutyával végzi ezeket a foglalkozásokat. Babett az ÉrdMostnak elmondta: elsődleges feladatuk, hogy a felelős állattartás, illetve az állatjólét szempontjait a gyerekek elsajátítsák, azaz megtanulják, hogyan lehet a kutyával együtt játszani. Ez körülbelül egy hónap.

Ezt követően már szerepet kaphat a fejlesztés is, az óvodai nevelés tevékenységeihez igazodva. A mostani, bemutató foglalkozáson például a farsangi pillanatokat is felidézték: a gyerekek különböző eszközökkel zenéltek – hogy épp mivel, azt Candy, a karmester „vezényelte”.

A csoportban dolgozó óvó nénivel mindig kitűznek egy közös célt: mely területet, képességet szeretnék erősíteni, és olyan irányba vezetik ezeket az alkalmakat. Természetesen ezek játékos, illetve mozgásba ágyazott tevékenységek, és talán képeinkből is látható: mennyire élvezik a gyerekek.

Az Óvodai Szakmai Napokat – amelynek keretében ez a nyitott előadás is megvalósult – több mint két évtizede rendezik meg az érdi önkormányzati óvodák.

A Szivárvány és Kincses ovi, illetve tagóvodáik február 16. és 27.  között hiánypótló előadásokkal, a szakmai tudásukat, illetve a jó gyakorlatokat bemutató foglalkozásokkal várják az érdeklődő óvónőket. Sőt, nem csak őket: meghívást kaptak a nem városi, illetve egyéb településeken működő óvodák, a Szociális Gondozó Központ munkatársai, a bölcsődék, valamint a védőnők is.

Az Óvodai Szakmai Napok nemcsak igazi Érdikum, hanem valóságos Hungarikum is, hiszen ilyen több mint húsz éves, óvodák közti együttműködésen alapuló szakmai rendezvénysorozat nincs másik az országban.

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email