Halála nemcsak családjának, hanem sokunknak veszteség. Kedvessége, közvetlensége, humora és bölcsessége azokat is megérintette, akik csak futólag ismerték. Derű és életöröm sugárzott belőle.
A századik születésnapját négyszer ünnepelte meg: felköszöntötte a család, a városvezetés, a rendőrkapitány (Ili néni a rendőrségnek tolmácsolt hosszú évekig), és az Életet az éveknek Nyugdíjas Klub, amelynek tagja volt. Mikor 2021-ben, a századik szülinapja után meglátogattam, lelkesen mondta, milyen jó buli volt, és hogy két órán keresztül táncolt.
Hosszan beszélgettünk, nagyon sokat mesélt az életéről, családjáról, erdélyi fiatalságáról, arról, hogy költözött már a férjével Budapestre, és mennyire honvágya volt akkoriban…
Bár a magyarsága miatt tanulmányait félbe kellett hagynia, és magánúton fejezte be az iskolát, sokoldalú tudásra tett szert. Anyanyelve mellett beszélt románul, lengyelül és németül. A rendszerváltás előtt idegenvezetőként is dolgozott, majd a rendőrségen és a bíróságon tolmácsként.
Tudására még százéves kora felett is szükség volt, és ő szívesen dolgozott: azt mondta, hogy amíg szükség van rá, igyekszik rendelkezésre állni.
Sok szeretettel emlegette gyermekét, unokáit. Általában véve szerette a társaságot, urbánus léleknek vallotta magát. Arra a kérdésre, hogy tudta megőrizni fizikai és szellemi frissességét, mosolyogva mondta:
„Igyekszem a legrosszabbat is jónak látni. Az ember mindig próbálja meg úgy felfogni az őt ért csapásokat, hogy ne mást hibáztasson érte, és higgye el, hogy a saját hozzáállásával javíthat a dolgokon.”
Négy év elteltével újra találkoztunk, szintén a születésnapja alkalmából. Ili néni ez alkalommal nem táncolt, hanem régi munkahelyére, a rendőrkapitányságra látogatott el. Megajándékozta őket egy szép, régi faliórával és két szőnyeggel. Akkor azt mondta, csak a hallásromlása akadályozza meg abban, hogy tovább folytassa a tolmácsolást.
Az antik óra alatt ülve Ili néni büszkén mesélt a lányáról, unokáiról, még mindig tevékeny mindennapjairól, arról, hogy szeretne Salzburgba utazni, és még azt is fontolgatta, hogy ismét belép a nyugdíjasklubba. Sok terve volt még. Csodálattal néztem, hallgattam, és könnyedén elhittem, amit nevetve bizonygatott: hogy bizony ő még a mai napig eljár a boltba, és igen aktív otthon.
Utoljára alig két hete láttam. Eljött a szerkesztőségünkbe Katalin-napot köszönteni. Nagyon meghatódtam. Kísérettel érkezett – már nehezebben mozgott –, és csak pár percig maradt, mert, mint mondta, még dolga van, ment valahová. Megöleltük egymást, megígértem, hogy hamarosan meglátogatom. Sajnos, a sors ezt már adta meg: pár nap múlva Ili néni csendben eltávozott közülünk.
Talán ő volt az utolsó, aki ennyi mindenre ilyen elevenen, friss aggyal emlékezett. Ránk hagyta a történeteit, napsugaras személyisége emlékét, annak bizonyságául, hogy egy nehéz történelmi időszakban, kemény körülmények közt, veszteségeket átélve is lehet szépen, derűsen, tevékenyen és örömmel élni.
Talán ez a legnagyobb örökség, amit egy ember maga után hagyhat.
Isten vele, drága Ili néni!
***
Tudósításunkat a rendőrségnél tett látogatásról itt találják. Ili nénivel folytatott beszélgetünket itt olvashatják. Az Érdi Televízió riportját, amit Ili néni 100. születésnapján készítettek, alább nézhetik meg:
Még egy videó született Ili néniről: az akkori érdi rendőrkapitány köszöntötte az idős asszonyt, és mesélt arról, mekkora segítség számukra a munkája:
