A Magyar Földrajzi Múzeum idén decemberben is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. Kvízestek, csillagászati klub, kézműves foglalkozások és előadások teszik tartalmasabbá az év utolsó hónapját.
December 2-án az Európa kultúrkvíz várja a játékos kedvű látogatókat, ezúttal Skandinávia lesz a téma. A kvízest 2–5 fős csapatok részvételével zajlik, a részvételi díj 1000 forint/fő. Jelentezni a javor@foldrajzimuzeum.hu e-mail címen lehet.
Egy nappal később, december 3-án 18 órától az Érdi Csillagászati Klub tartja havi találkozóját, amelyre bárki ellátogathat, a program ingyenes.

December 4-én két esemény is lesz: 15 órától a Természetbúvár szakkör várja a 9–12 éves gyerekeket, majd 16:30-tól a felnőtt közönség számára nyújt elfoglaltságot a már jól ismert Asszonyműhely, ahol karácsonyfadíszeket készítenek csuhéból Markó Julika vezetésével. Mindkét program díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges a regisztracio@foldrajzimuzeum.hu e-mail címen.
A „Világjáró esték” sorozat következő állomása december 9-én lesz: ezúttal Kércz Tibor természetfotós tart előadást Sarkvidékek vonzásában címmel. A belépődíj 500 forint, a Múzeumbarát Kör tagjai számára viszont ingyenesen látogatható a program.

Az adventi készülődés jegyében december 13-án délután Zöld karácsony címmel családi kézműves délutánra hív a múzeum. A 14 és 17 óra között zajló programon gyerekek és felnőttek egyaránt megtalálhatják a kedvükre való alkotnivalót:
Harthné Virág Katával környezetbarát karácsonyfadíszek, míg Solymosi Józsefnével bájos csuhéangyalkák készülnek. A foglalkozás célja, hogy a résztvevők megmutassák: a természetes anyagokból készült, újrahasznosított díszek is lehetnek mutatósak és értékesek, sőt a közös alkotás élménye teszi őket igazán különlegessé. A rendezvényre belépőt kell váltani, amelynek díja 1000 forint/fő.
A történelem iránt érdeklődőknek szól december 16-án az Értékeink sorozat következő előadása, amelyben Stencinger Norbert történész Nehéz napok – Mozaikok a település történetéből 1944 decemberétől 1945 decemberéig címmel tart előadást arról, hogy milyen események zajlottak a harcok befejezése után a településen, miként indult meg az élet a harcok elvonulása után, hogyan telt el az első év háború nélkül.

Az év utolsó Természetbúvár szakkörét december 18-án tartják, Siposné Szigethy Anna és Sipos György vezetésével.