Kattogtak a sakkórák a Szepes Gyula Művelődési Központban, ahol az Érdi VSE sakk-szakosztálya szervezett gyermek és ifjúsági versenyt. Nagyrészt érdi iskolák diákjai jelentkeztek, de jöttek Százhalombattáról, Herceghalomból, Szigetszentmiklósról és Gyálról is – tájékoztatott beszámolójában az Érdi VSE.
A versenyre a 2007-ben, illetve után született gyerekek jelentkezhettek. A csoportok beosztása nem volt könnyű, mert a gyerekek többsége a 11-12 évesek közül került ki, ezért az optimális elosztás érdekében két csoportra bontották ezt a korosztályt.

Ráadásul a játszmák közben is több probléma adódott, a versenybíróknak gyakran kellett döntést hozniuk a vitás esetekben. Néhány gyereknél egy-egy vereséget követően eltört a mécses, de hamar túltették magukat a vereségen, és a következő játszmára már újult erővel ültek a tábla elé.
A gyerekek hét fordulóban, 2-szer 10 perces játszmákban mérkőztek meg egymással, majd az eredmények kiértékelését követően következett az eredményhirdetés. Egy tábla csoki minden versenyzőnek járt, a díjas helyezettek oklevelet, az első három helyezett pedig érmet is kapott.

Kubuk Koppány és Kovalik András száz százalékot ért el a versenyen, ők sakk-könyvet is választhattak maguknak.
Az iskolák versenyét a Marianum nyerte, második helyen a Bolyai végzett, harmadik a Gárdonyi lett. A Mariánum diákjai vehették át a vándorkupát, amelyet fél évig, azaz a következő gyermekversenyig őrizhetnek.

És most lássuk az 1-3. helyezetteket:
1. korcsoport (fiú): 1. Novák Zsombor, 2. Závodi Gergő, 3. Gugánovity Ábel
1. korcsoport (lány): 1. Pálmai-Szargszjan Natália, 2. Kertész Viola, 3. Kertész Ilona Borka
2. korcsoport (fiú): 1. Kubuk Koppány, 2. Kardos Noel, 3. Füleki Máté
3.a. korcsoport (fiú): 1. Sinka Máté, 2. Angyal Kristóf, 3. Zhang Yuanhang
3.b. korcsoport (fiú): 1. Uri Maximillián, 2. Kerekes Botond, 3. Borbás Dániel
4. korcsoport (fiú): 1. Kovalik András, 2. Pálmai-Szargszjan Mátyás, 3. Tóth Bence
Ifjúsági korcsoport (fiú): 1. Dani Zalán
Az egyesület továbbra is várja a sakkozni szerető gyermekeket, felnőtteket az Érdi VSE sporttelepén vasárnap délelőttönként.