Ebbe a buliba boszorkányokat és kis szellemeket várnak

Ebbe a buliba boszorkányokat és kis szellemeket várnak

TökJó Halloween Érden, avagy családi délután és fergeteges afterparty.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Október 31-én igazi halloween-hangulat költözik az érdi Szepes Gyula Művelődési Központba, ahol délután 14 órától estig színes programok várják a kicsiket és nagyokat. A rendezvény garantáltan tök jó lesz!

A korábbi években is jó buli volt

A délután a Coco című animációs filmmel indul, majd a JP Dance Company pörgeti fel a hangulatot a „Táncolj velünk!” műsorával. Lesz halloweeni tömegkvíz, és a nevetés sem marad el a Félelem és Shrekketés rövidfilm vetítésén.

A legkreatívabb jelmezek tulajdonosai 17 órakor a jelmezes felvonuláson mutathatják meg magukat, ezt követően pedig kiderül, kié lesz idén a legszebb faragott tök a tökfaragó-szépségversenyen. A napot MiniDisco zárja, ahol a legkisebbek is táncra perdülhetnek.

Most is lesz tökfaragó verseny

A műsorok mellett egész délután zajlanak a kézműves foglalkozások, arcfestés, bájitalkészítés, bátorságpróba, ügyességi játékok, minigolf és papírszínház, sőt lesz tökkiállítás, fotófal és kézműves vásár is – minden, ami egy vidám, családi Halloweenhez kell.

Na, kié lesz a győztes?

És ha mindez nem lenne elég, 20 órától hajnalig folytatódik a mulatság a TökJó Afterparty-n a Tornácos Sörözőben (Érd, Felső utca 22.).

A belépés jelmezben ingyenes, jelmez nélkül 2.500 Ft/fő, de előzetes jelentkezés szükséges a rendezveny@marshal.hu címen.

👻 Időpont: 2025. október 31., 14:00–18:00
📍 Helyszín: Szepes Gyula Művelődési Központ (Érd, Alsó utca 9.)
🎭 Afterparty: 20:00–02:00, Tornácos Söröző

Fotó: freepik és érdmost archív

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email