1849. október 6-a a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. Ezen a napon végezték ki Aradon a szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, valamint Pesten Batthyány Lajost, az első felelős magyar miniszterelnököt. A megtorlás célja az volt, hogy példát statuáljon mindazok számára, akik a függetlenségért küzdöttek. Az aradi vértanúk emléke azonban nem elrettentésként maradt fenn:
a haza iránti hűség, a bátorság és az önfeláldozás örök jelképeivé váltak.
Október 6-án, a nemzeti gyásznapon országszerte, így Érden is, főhajtással emlékeztek a hősi áldozatokra. A hagyományoknak megfelelően a Kálvin téri református templom kertjében, Domonkos Béla szobrászművész alkotásánál gyűltek össze az emlékezők.
A rendezvényen Csőzik László polgármester és Aradszki András országgyűlési képviselő mondott beszédet.
Csőzik László arra emlékeztetett, hogy az aradi vértanúk a legbátrabb magyarok voltak, akik szabadon éltek és haltak. A városvezető továbbá hangsúlyozta:
„Emlékük tartja ma is életben a magyar szabadságot. Bátorságot ad nekünk az, amit véghez vittek, erőt és reményt, hogy mi is harcoljunk meg a szabadságunkért.”
Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagysándor József, Aulich Lajos, Leiningen-Westerburg Károly, Damjanich János, Vécsey Károly. Vértanúink nevét már az iskolában megtanultuk, ahogy a Pesten kivégzett miniszterelnök, Batthány Lajos nevét is.
Csőzik László kiemelte, hogy bár mindegyikük különböző háttérrel rendelkezett, hiszen akad közöttük polgár, nemes, mérnök és katona, vagyontalan és dúsgazdag is, de egy közös álmuk volt: a szabad, független és polgári Magyarországé.
„Ők is ezerféleképpen gondolkodtak a világról, akárcsak mi. Mégis felénk magasodnak egy fejjel. Mert félretettek mindent a hazáért”
– tette hozzá a polgármester.
A szabadságharc utáni vészterhes időkben az aradi vértanúk példája életben tartotta a magyarok jövőbe vetett hitét, amely aztán valóra váltotta a kiegyezést, ennek köszönhetően pedig új pályára állították az országot, visszaszerezték a magyarok önbecsülését, életben tartva a szabad önálló magyarság eszméjét, a magyar köztársaság későbbi eszméjét.
Eleink azt mondták, hogy soha többé zsarnokságot, legyen Magyarország a magyaroké.
„Olyan országot, ahol a hatalom leváltható és elszámoltatható, ahol a helyi közösségek dönthetnek a saját sorsukról”
– ez 1848 és az 1867-es kiegyezés üzenete a polgármester szerint.
176 esztendővel ezelőtt a magyar nemzet szabadsága és jövője ott függött az aradi bitófákon – ezt már Aradszki András országgyűlési képviselő mondta beszédében, felidézve a történelmi eseményeket.
A politikus szavai szerint 1849 októbere a gyász és az elveszett remények jelképe lett, de a megnyesett fa kizöldült, ezzel utalva a néhai esztergomi érsek, Lékai László jelmondatára: “Succisa virescit”.
Aradszki rámutatott: a szabadság eszméje a legnehezebb időkben sem veszett el.
„A szabadságharc rengeteg áldozata nem ment feledésbe,hanem tovább élt Ferenc József és Haynau által megnyomorított családok, özvegyek és árvák, nemesek és parasztok, valamint az egész nemzet lelkében”
– hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, hozzátéve: a hamu alatti parázs tovább izzott, és csak a megfelelő szellőre várt, mely ismét lángra lobbanthatja.
A politikában Deák Ferenc akkor meghirdette a passzív rezisztenciát, a nemzeti ellenállás sajátos formáját, amely a hatalommal való együttműködés megtagadásán alapult, de kerülte a nyílt konfliktust. Ez a nemzeti ellenállás részeként magába foglalta az állami hivatalok elutasítását, és a magyar nyelvhez való ragaszkodást. Idővel pedig a megnyesett fa zöldülni kezdett – jegyezte meg az események kapcsán Aradszki.
„A történelem ura úgy intézte, hogy Ferenc József birodalma az európai hadszíntereken elszenvedett vereségek miatt meggyengült. A többfrontos háborút nem bírta, ezért 1867-re rákényszerült a magyarokkal való kiegyezésre. Deák Ferenc politikája meghozta a sikert”
– hangsúlyozta.
Az országgyűlési képviselő két jeles személy, Gróf Andrássy Gyula és Horváth Mihály példáján keresztül mutatta be az Arad utáni események sajátosságait, azt a folyamatot, ahogyan ismét lángra lobbant a magyar szabadság parazsa.
Aradszki András szerint 1849. október 6-nak az üzenete az, hogy a veszteség ugyan fáj, de az elbukás nem végleges. A győzelemhez áldozatokat kell hozni, sőt még inkább ki kell várni, hogy ezek beérjenek.
A nemzeti tragédia példájából kell erőt meríteni: más helyzet, más taktika és szüntelen kitartás segíthet elérni a győzelmet.
„Korunkban szintén ezekre az esélyekre, erényekre van szükség elviselni az álságos támadásukat, hűségesen kitartani az igazunk mellett, felismerni és felhasználni a kapott lehetőségeket és nem lemondani arról”
– zárta szavait a politikus.
A megemlékezésen résztvevők elhelyezték koszorúikat és virágaikat Domonkos Béla emlékművénél. Az ünnepségen közreműködtek a Kőrösi iskola kórusa és diákjai, a Lukin Fúvószenekar és a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd És Huszár Hagyományőrző Egyesület.
A városi rendezvényen készült fotóinkból az alábbi galériát állítottuk össze:
