Több mint egy hónap van még szeptemberig, de az üzletek polcain már megjelentek a füzetek, tolltartók, táskák, egyéb tanszerek. És bár sok mindent megőríz, örököl vagy épp átörökít egy család a tavalyi tanévről, az iskolakezdés nem olcsó mulatság.
Az önkormányzat ahogy eddig, úgy most is segíti a nehéz szociális, anyagi helyzetben élő érdi szülőket a tanévkezdési támogatással.
A gyermekenként tíz-tízezer forintos pénzbeli támogatást azok a családok igényelhetik, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 137 ezer forintot, a gyermek pedig bölcsődei, óvodai nevelésben vesz részt, illetve nappali tagozatos alap-, közép- vagy felső fokú intézményben folytatja tanulmányait.
A Polgármesteri Hivatal Humán-szolgáltatási Főosztályától úgy értesültünk, hogy évente átlagosan négyszáz érdi gyermek részesül ebben a segítségben.
Az igénylést akár már most benyújthatják a szülők, a végső határidő szeptember 30-a. A beérkezett kérvényeket 8 naptári napon belül elbírálják, így aki augusztus elején benyújtja kérelmét, akár már augusztus hónap első harmadában hozzájuthat a támogatáshoz.
Hogyan igényeljük?
A támogatást az itt letölthető nyomtatványon igényelhetik a családok. (A Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán a papíralapút is megtalálják. Az ügyfélszolgálat nyitvatartását lásd itt.)
A kérelemhez csatolni kell a családban élők jövedelemigazolását, 16. életévüket betöltött tanulók esetén pedig a diákigazolvány másolatát.
A kérelmet postai úton, ügyfélkapun keresztül, vagy személyesen lehet benyújtani a Humán-szolgáltatási Főosztálynál.