Egy ország tragédiájára emlékezünk vasárnap

Egy ország tragédiájára emlékezünk vasárnap

A mohácsi csatában odavesztek magyarok és lengyelek, illetve érdiek is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

499 évvel ezelőtt a fiatal II. Lajos király Sárkány Ambrus érdi kastélyában vendégeskedett pár napig, Mohácsra tartó útja során. Az uralkodó július 22-én az érdi réven kelt át a Dunán, hogy a Csepel-szigeten búcsút vegyen feleségétől, Habsburg Máriától.

Háromezer fős seregéhez itt, Érden, illetve Érd után lengyel katonák is csatlakoztak, akik ugyanúgy életüket áldozták a törökök elleni csatában, ahogy II. Lajos király, vagy Sárkány Ambrus. (A mohácsi csatáról és a tömegsírok feltárásáról részletesen itt olvashatnak).

2007. óta tábla is őrzi a lengyel áldozatok emlékét

II. Lajos érdi látogatásáról, kísérői és katonái haláláról régóta megemlékeznek Érden; 1926-ban, a mohácsi csata 400. évfordulóján a Hadtörténeti Múzeum igazgatójának kezdeményezésére Baranyay Nándor főjegyző és a Jézus Társaság érdi házfőnöksége emlékművet is állíttatott a Római út és a Kastély utca találkozásánál.

Az emlékművet egy római korból származó oroszlán, valamint a Sárkány család címere díszíti. Mellette található a magyar és lengyel csapatok egyesülésének emlékét őrző tábla, amit 2007-ben állíttatott az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület.

Az ÉrdLeMKE szervezésében minden esztendőben megemlékeznek a tragikus sorsú királyról és a lengyel áldozatokról. A megemlékezéstől függetlenül tavaly egy 200 kilométeres kerékpáros zarándoklat is indult Érdről Mohácsra, a 499 éve kitaposott úton (erről itt írtunk).

Idén, Mohács 499. évfordulója apropójából július 27-én tartt megemlékezést az ÉrdLeMKE. Ahogy ez már hagyomány, reggel 8 órakor Mojzer György atya mond szentmisét a Szent Mihály templomban a mohácsi csatában elhunytakért, a két nemzetért és Érd városáért.

Szentmise után az emléktáblához vonulnak a megemlékezők, ahol Dózsa Lajos, az egyesület elnöke mond majd beszédet. A megemlékezésen közreműködik Baka Györgyi költő.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email