igrajkolo5

Nagy sikert arattak az érdi táncosok a horvát tengerparton

igrajkolo5

Nagy sikert arattak az érdi táncosok a horvát tengerparton

Az Igraj Kolo és a tököli együttes produkciói a színpad elé vonzották a magyar nyaralókat is, többen gratuláltak a fellépőknek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi „Igraj Kolo” Hagyományőrző Táncegyüttes immár nyolc éve lép fel a horvátországi tengerparti városkában, Selcében, a helyi népművészeti fesztiválon. A horvát nemzetiségi táncegyüttest évről évre visszavárják, az érdiek pedig örömmel tesznek eleget a meghívásnak, és viszonozzák is a szíves vendéglátást: a selceiekkel találkozhattunk már az érdi Horvát Nemzetiségi Napon.

Amire különösen büszkék, hogy Magyarországról nincs más vendég, csak ők. Igaz, idén együtt léptek fel a Tököli Délszláv Nemzetiségi Táncegyüttessel és utánpótlás-csoportjaival (a tököliek és az érdiek művészeti vezetője egyaránt Halász László), így a felnőttek mellett gyerekek is színpadra álltak. Összesen ötven magyar táncos szerepelt a horvát fesztiválon, amit július 5-én rendeztek.

Nem is egyszer, hanem hatszor léptek fel a deszkákra: előadtak bunyevác és mezőföldi táncokat, horvátországi és magyarországi baranyai táncokat, méhkeréki tapsos fiútáncot és lány karikázót.

A magyarok fellépésének nagy sikere volt, és nem csak a helyiek körében: Selce kedvelt üdülőhely, tele turistával, akik nagyon kedvelik a tengerparton rendezett művészeti fesztivált.

Hudák Ágnes, az Igraj Kolo tánckarvezetője az ÉrdMostnak elmondta: sok magyar nyaral Selcében, akik látták az érdiek és a tököliek fellépését. Oda is jöttek hozzájuk gratulálni az est folyamán, ami persze nagyon jólesett a csapatok tagjainak.

Hudák Ágnes és Rodekné Blahó Márta, az érdi és a tököli tánckarvezetők

A magyar táncosok öt napot töltöttek Selcében, jutott idejük a kirándulásra, beszélgetésre, ismerkedésre, no meg a fürdésre, amit kiváltképp a gyerekek élveztek. Nem csoda, hogy várják a jövő évi fellépést, amire a szíves meghívást már most megkapták a selcei szervezőktől.

Fotó: Hudák Ágnes

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email