kezilabda_tuntetes_NB

Az önkormányzatnak nem feladata az adófizetők pénzét az élsportra költeni

kezilabda_tuntetes_NB

Az önkormányzatnak nem feladata az adófizetők pénzét az élsportra költeni

Az érdi női kézilabdacsapat bizonytalan jövője június 18-án utcára vitte a szurkolókat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Szeretnéd, hogy Érd városának egyik legnagyobb sportértéke, a női kézilabdacsapat ne tűnjön el?“

– ezzel a felhívással szervezett demonstrációt az Érd női kézilabdacsapatának egyik szurkolója kedd délutánra az érdi polgármesteri hivatal elé.

Holecska Zsolt az ÉrdMost kérdésére elmondta, lánya a helyi klub utánpótlásában játszik, és más szülőkhöz hasonlóan ő is aggódik, mi lesz az egyesület sorsa. Főleg úgy, hogy – állítása szerint – hónapok óta alig tájékoztatják őket a csapattal kapcsolatos fejleményekről.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, májusban kiderült, hogy a kormányzati elvonásokra hivatkozva az érdi önkormányzat nem  kívánja tovább finanszírozni a helyi kézilabdacsapatot. Ennek következményeként pedig az is egyértelművé vált, hogy a klub felnőtt női csapata kizárólag amatőr szerződéssel rendelkező, utánpótláskorú játékosokkal vág neki az NB I/B következő szezonjának.

„Itt a szezon vége, elmegyünk a nyárba, és kicsit úgy érzem, illetve a szülőtársakkal együtt úgy érezzük, hogy az önkormányzat nem akarja a helyzetet megoldani, hanem úgy áll hozzá, hogy majd csak lesz valahogy. És ennek szeretnénk véget vetni, hogy érezzék, minket érdekel az egyesület jövője“

– fogalmazott a főszervező, aki attól tart, hogy az utánpótlás is a felnőtt csapat sorsára juthat, főképp akkor, amikor azt hallani, hogy a települést a csőd réme fenyegeti.

László Ferenc, az önkormányzat kommunikációs vezetője elmondta, talán hibáztak akkor, amikor nem tájékoztatták a szülőket megfelelően, viszont az biztos, hogy az utánpótláshoz nem akar a város hozzányúlni, már csak azért sem, mert akkor elveszítenénk 170 millió forintnyi TAO-támogatást.

Mint az ÉrdMostnak kifejtette, a szabadidősportot, illetőleg a fiatalok sportolási lehetőségét az önkormányzat nagyon fontosnak tartja. Ezt egyébként Csőzik László polgármester mai Facebook-bejegyzése is megerősíti, amelyben a városvezető a  megmozdulás apropóján fogalmazza meg gondolatait.

Holecska Zsolt

Ugyanakkor Holecska Zsolt hozzátette, nem csupán a kommunikáció hiánya miatt döntöttek a mostani figyelemfelhívó akció mellett, hanem azért is, hogy elmondhassák, szerintük az egyesület anyagi helyzetén is javítani lehetne, ha az illetékesek több időt, energiát fordítanának, és fordítottak volna a múltban a szponzorok, a támogatók bevonására.

Holecska Zsolt elárulta, annak idején még a csapat szakmai vezetőjét, Vágó Attilát is felhívta és megkérdezte tőle, miben tudnának segíteni, aki azt válaszolta, hogy szponzorok keresésében. Ő akkor megadta egy vállalkozó ismerősének a telefonszámát, aki Holecska szerint „nem kevés pénzzel támogatná“ az egyesületet, ennek ellenére a klubtól senki sem kereste meg a potenciális befektetőt.

És ez csak egy lehetőség volt a többi közt, hiszen mások is áldoznának a csapatra, még ha nem is mindenki ebben a mértékben, jelentette ki Holecska.

„Nem a költségvetést szeretnénk tovább terhelni. Tudjuk nagyon jól, hogy van hova rakni a pénzt, és bizonyára az érdi lakosok is jobban örülnének egy újabb aszfaltozott útnak, mint egy kézilabdacsapatnak. Mi azt szeretnénk, hogy az önkormányzat amennyit tud, azt tegye bele, másrészt viszont fogadja el a segítséget. Nekem most úgy tűnik, mintha az önkormányzat megtagadná a szponzorokat“

– vélekedik Holecska Zsolt.

László Ferenc erre úgy reagált, a kérdést elvi és jogi alapon is meg lehet közelíteni, azonban mindkettőnek ugyanaz a vége. Vagyis, hogy az önkormányzatnak nem feladata az adófizetők pénzét az élsportra költeni. Főleg akkor, amikor Érd csődközeli helyzetben van, és pillanatnyilag az Állami Számvevőszék szoros felügyelete alatt működik.

„Egyszerre kell a jogszabályokat ismerni, és tiszteletben tartani, hogy mit finanszírozhat, és mit nem finanszírozhat általában Magyarországon egy önkormányzat. Amikor el kell dönteni, hogy melyik ujjunkba harapunk bele, akkor biztos, hogy az önkormányzat nem a profi sport támogatására fogja költeni a nagyon kevés pénzét. Az önkormányzatnak alapvetően a kötelező feladatok ellátására és a város fejlesztésére kell pénzt biztosítania, nem pedig a versenysportra. A sportra igen, a sportolási lehetőségekre igen. Legyen szó adott esetben a sportolási lehetőségekről a Papi Földeken, vagy épp az Érd Aréna fenntartásáról“

Nem mellesleg hangsúlyozta, a klub évek óta folyamatos szponzorkeresésben van. Nemrégiben például a világ egyik legismertebb üdítőgyártójával tárgyaltak, hogy vállaljon szerepet az érdi kézilabdában.

„A probléma az, hogy a magyarországi cégek a sport TAO-támogatásának bevezetése óta nem szívesen vállalkoznak szponzorációra, hiszen a TAO-s támogatások automatikusan adólevonással, adócsökkentéssel járnak. A szponzoráció csak akkor tud érvényesülni, ha reklámfelületet kapnak cserébe. Ám ez csak a legnagyobb csapatok, és az országos tévé közvetítésekben szereplő csapatok esetében jelent érdemi szponzorációs támogatást”

– mondta el a kommunikációs vezető.

Ettől függetlenül vagy ennek ellenére az önkormányzat várja azoknak a sportszerető érdi lokálpatrióta vállalkozásoknak a jelentkezését, akik örömmel támogatnák, szponzorálnák a klubot, az érdi kézilabdát, olvashatjuk Csőzik László már fentebb idézett posztjában.

Képek: ÉrdMost/Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email