Zavartan vakarják a fejüket a felnőttek sokszor, amikor a gyerekek kérdeznek. Például, hogy a Húsvéti Nyuszi miben különbözik a többi nyuszitól, azon kívül, hogy azok nem tojnak mást, csak egyáltalán nem ehető bogyókat? Továbbá, hogy miért ünnepeljük őt meg, azzal, hogy ilyenkor rommá esszük magunkat keményre főtt tojásokkal, meg sonkával?

A vallásos családokban a gyerekek nem kérdeznek ilyeneket, mert tudják, hogy Jézus Krisztust ünnepeljük, és azért örülünk különösen nagyon, mert előtte szomorúak voltunk, hogy keresztre feszítették, akik nem hittek benne. Emiatti bánatunkban böjtöltünk, és most örülünk, hogy feltámadt, van újjászületés, és végre ehetünk.

A gyerekeket úgy általában persze a legkevésbé sem szokta zavarni, ha egy történetnek se füle, se farka – a Húsvéti Nyuszival ráadásul ilyen baj nincs. Füle is van, nem is akármekkora, és még egy csoffadt farkincája is. Kérlelhetetlen logikájukat akkor vetik be, amikor a szülők, próbálván ilyenkor útját állni a fenyegető étrendi katasztrófának, szót emelnek a csokinyuszik védelmében.

„De hát azt a Húsvéti Nyuszi nekem hozta, és azért, hogy megegyem!” – hangzik el a kikezdhetetlen válasz. És a gyereknek igaza van. Ha arról szól az ünnep, hogy meg kell találni az összes csokit a kertben, akkor annak egyetlen logikus folytatása van. Ahogyan a húsvét hétfői locsolásnak is egyetlen értelme van: elmondjuk a versikét, és kapunk érte jutalmat (pénzt/csokit/pálinkát). És ezt az „értelmet” pedig a globális édesipar nyilván készséggel adja és kiszolgálja.

Így élünk mostanság, ez van. A húsvéti ünnepkörben a leginkább szembeötlő, milyen álságos a fogyasztás kultusza, amivel próbáljuk kitölteni a szakralitás fájó hiányát.

De hogyan került bele a történetbe a Húsvéti Nyuszi, és miért tojik tojásokat?

Nos, nem meglepő módon a pogány kultúrkörben született meg a különös állat, és mérhetetlen szaporasága tette őt az újjászületés jelképévé az évnek azon szakában, amikor a természet ezer virággal ontja ránk a tavaszt.

Az eredetileg német földről eredő hagyományok szerint a nyúl és a tojás kapcsolata a 17. században alapozódott meg. „Osterhase”, vagyis a húsvéti nyúl, egyes vidékeken azért lett népszerű figura, mert tojásokat hozott a gyerekeknek, hogy örüljenek. Azért tojást, mert az élet teljességét, a születés lehetőségét az szimbolizálja. A német földről indult szokás azután elterjedt Európában és Észak-Amerikában is.

A húsvéti nyuszi hagyománya tehát nem kapcsolódik közvetlenül a kereszténység feltámadáshitéhez, de lényegi üzenetét, az új élet várását és beteljesülését megjeleníti, így köze van a keresztény ünnep jelentéséhez is.

Adjunk hálát tehát, hogy vagyunk, és hogy nemcsak a gyönyörűséges természet, hanem mi magunk is képesek vagyunk megújulni, együtt lenni, egymásnak örülni.