mav_volan_bkk_kozlekedes

Erre figyeljen az, aki az ünnepek alatt a tömegközlekedést választja

mav_volan_bkk_kozlekedes

Erre figyeljen az, aki az ünnepek alatt a tömegközlekedést választja

Érdemes előre megváltani a menetjegyet, mert az elővételi információk alapján tudja növelni a hatékonyságot a MÁV-csoport.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport. Mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik majd az ünnepi, hosszú hétvégén. Elővételben váltott jegyekkel maguk az utasok is segíthetik a többletkapacitások elosztását.

„Válts jegyet előre, magadnak és másoknak is segítesz!”

üzeni a közlekedési társaság, hiszen minél többen jelzik előre, hol és mikor vennék igénybe a vasúti vagy autóbuszos szolgáltatásokat, annál biztosabbá tehetik nem csupán a saját utazásukat, de közvetve az utastársakét is.

Ez azért is fontos, mert az elővételi információk birtokában a MÁV-csoport valóban ott vetheti be a megerősített járatokat, ahol azokra leginkább szükség lesz. Ennek köszönhetően idén húsvétkor is mindenki biztos lehet abban, hogy pontosan akkor és azzal a járattal utazhat el a szeretteihez és a barátaihoz, vagy épp a pihenésre kiválasztott úticéljába, amikor és amelyik járattal tervezte.

A menetjegyek kényelmesen megvásárolhatók jegykiadó automatákban, online a https://jegy.mav.hu oldalon, valamint a MÁV applikációban és MÁV+ applikációbanamellyel már az autóbuszokra is megválthatók a helyközi menetjegyek és helyjegyekUtazásuk megtervezéséhez az EMMA weboldalt, a MÁV-csoport integrált menetrendi útvonaltervezőjét ajánlják. 

Az április 17-én kezdődő iskolai tavaszi szünet nem befolyásolja a MÁV közlekedési rendjét, azonban a szünidő végén, 26-án és 27-én előreláthatóan jóval többen utaznak majd a szokásosnál.

Ezekre a változásokra kell készülni a vasúti közlekedés során:

  • április 17-én a pénteki,
  • 18-án a szombati,
  • 19-én és 20-án az ünnepnapi,  
  • 21-én a vasárnapi,
  • 22-től a munkanapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok.

A VOLÁN-járatok rendje is változik, itt az alábbi módosításokra kell készülni:

  • 17-én, csütörtökön a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára,
  • 18-án, nagypénteken munkaszüneti napra,
  • 19-én, szombaton szabadnapra,
  • 20-án, húsvét vasárnapján munkaszüneti napra,
  • 21-én, húsvéthétfőn a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint indulnak a buszjáratok.

Április 22-én, kedden a hét első tanítási szünetes munkanapjára, 23-án és 24-én tanítási szünetes munkanapra, 25-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára vonatkozó közlekedési rend lesz érvényben. 26-án, szombaton szabadnapon, 27-én, vasárnap a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, 28-án, hétfőn pedig már a hét első tanítási- és munkanapján érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok.

fotó: ÉrdMost / Pexels

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email