Ha húsvéthétfő, akkor Nagy Húsvéti Nyuszi Muri – jól tudják ezt a szülők és a gyerekek. Idén sem maradhat el a családi mulatság, amit a főtéren és múzeumkertben rendez meg a Szepes Gyula Művelődési Központ április 21-én, 10 és 15 óra között.
Ahogy megszokhattuk, a Nyuszi Futammal indulnak a húsvét hétfői kalandok. Futóbringa, kismotor, bicaj – bármilyen jármű szóba jöhet a főtéri versenyen, ahol mindenkit megajándékoznak, függetlenül attól, mikor ér a célba.

Szűcs Ágnes szervező elmondta: három kategóriában indulhatnak a gyerekek, így a pici kétéves és a nagy hétéves is a saját korcsoportjában bringázhat, motorozhat. A három mezőny a következő lesz: 0-3 éves, 4-6 éves, 6 év felettiek.
A versenyre előzetesen nevezni kell a szucs.agnes@szepesmk.hu e-mail címen. Ági arra kéri a regisztrálókat, hogy a gyermek életkorát is jelöljék meg.

A Nyuszi Futam után, 11 órakor kezdődik a Staféta Együttes gyermekkoncertje. 14 órától még egy színpadi program várja a családokat: Martinka Krisztina meseelőadását tekinthetik majd meg.
Idén sem maradhatnak el az interaktív programok: lesz kézműveskedés az Érdi Ifjúsági Önkormányzat tagjaival, valamint az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületével, utóbbiak baba-mamasarkot is berendeznek.

A gyerekek kipróbálhatják a fajátszóparkot, beülhetnek a kézzel hajtható kosárkörhintába, és a Magtár Játszóház jóvoltából kipróbálhatják azt is, hányféle gabonát ismernek fel.
Lesz mini kézműves és gasztrovásár is, így az élmények mellett finomságokból is feltankolhatunk.
A rendezvény idén is ingyenes, részleteket itt találnak olvasóink.

Aki szeretne ráhangolódni a húsvétra, annak két programot ajánlunk: az egyik a tavalyról már ismerős tojásfadíszítés. Ezt az Érdi Ifjúsági Önkormányzat tagjai szervezik, akik az érdi gyerekek által készített hímes tojásokkal díszítenek majd fel egy-egy fát, cserjét a főtéren.
A tojásokat az Érdi Galériában lehet leadni, az intézmény nyitvatartási idejében(szerdán 12-től 20 óráig, csütörtökön és pénteken pedig 10-től 17 óráig). A leadás határideje április 11., péntek.

A kezdeményezés tavaly nagyon sikeres volt, idén is többen adományoztak már hímes tojást, sőt, óvodai csoportok is bejelentkeztek, hogy szívesen készítenek tojásokat a főtér fájára. A szervezők egy dolgot kérnek: amennyire csak lehet, legyenek időjárásállók a tojások. Gondoljunk csak bele: a tavaszi zápor miatt cafatokra bomlott, széltépte papírtojás bizony nem szép látvány…
Aki szívesen készítene otthonra némileg formabontó húsvéti tojásokat, de nem tudja, hogyan kezdjen neki, vegyen részt az Érdi Galéria kreatív műhelyének április 16-ai foglalkozásán, ami 18 órakor kezdődik majd, és az izgalmas Tájkép a tojáson címet viseli. Aki tudja, hogy az intézményben épp a Szökés a tájképből című kiállítást láthatja a közönség, sejtheti, hogy a ennek a rendezvénynek a tárlathoz lesz köze.

És valóban, a foglalkozáson a kiállítás anyagának színeiből és formáiból inspirálódva készíthetünk hímes tojásokat. Aki szívesen részt venne ezen az ingyenes programon, szándékát az erdigaleria@gmail.com e-mail címen jelezze.
Bővebb információt itt találnak a műhelyfoglalkozásról.