valko_gyula_kiallitasmegnyito

Megnyílt Valkó Gyula kiállítása az Érdi Galériában

valko_gyula_kiallitasmegnyito

Megnyílt Valkó Gyula kiállítása az Érdi Galériában

Ha a képek meditációra sarkalnak, akkor elérték a céljukat, hangzott el a tárlat pénteki megnyitóján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Szökés a tájképből” címmel nyílt meg Valkó Gyula, a világ számos pontján megfordult, de manapság már városunkban élő képzőművész első egyéni, érdi kiállítása az Érdi Galériában.

Az 1976-ban Balassagyarmaton született Valkó Gyula 2005-ben végezte el a Képzőművészeti Egyetem festőművész szakát. Ugyanakkor a festészet mellett rajzolt képregényeket, könyvillusztrációkat készített, de kipróbálta magát díszlet-, jelmez- és plakáttervezőként is, sőt még tetoválóként is dolgozott.

Valkó Gyula

Mielőtt 2023-ban Érdre költözött sokáig Írországban élt, de megfordult Mexikóban és az Egyesült Államokban is, amely utazások élményei, benyomásai a képeken is feltűnnek.

Az említett művészeti kalandozások után hangsúlyosabban a koronavírus-járvány hatására kezdett el ismét a festészettel foglalkozni. A most nyílt tárlaton látható alkotások is ebben az időszakban készültek.

„Valkó nem a nyugalom embere, ahogy alkotásaiban is ott vibrál az örökös nyugtalanság. A folyamatos útkeresés, a festészeti kísérletezés is újabb szökésre kényszerítette. Elszakadt a figurativitástól, és megérkezett az absztrakcióhoz” – fogalmazott a tárlatot megnyitó Bánki Ákos, aki egyúttal a kiállítás kurátora is.

Bánki Ákos

Bánki szerint a Valkó Gyula képein megjelenő színek, formák érzelmi hatást közvetítenek a geometria és az absztrakció eszközeivel. Kompozíciói a gyakran középpont nélküli struktúrák, amik arra ösztönzik a nézőt, hogy folyamatosan fedezze fel a részleteket. Úgy véli, Valkó a hagyományos tájképfestészetből indul ki, de szétbontja annak klasszikus struktúráját.

„Valkó Gyula művészete játékos és mélyen átgondolt. Nem másol, hanem továbbgondol. Nem követ, hanem előre menekül. A festészete a szürrealizmushoz ugyan lazán kapcsolódik, de az intuíció, az ösztönös gesztusok és a tudatalatti mélyrétegek felbukkanása erőteljesen jelen van benne”

– tette hozzá a kurátor, aki Valkó Gyulának a saját művészetéhez fűződő gondolatait is felidézte.

„Mindig a dekonstrukció felé haladok, izgat az ismeretlen, hajt a felfedezés öröme. Amit festek, mindenki úgy értelemezi, ahogy szeretné. Ha meditációra sarkalnak, a művek elérték a céljukat.”

Valkó Gyula: „Szökés a tájképből” című kiállítása április 17-ig tekinthető meg az Érdi Galéria nyitvatartási idejében, szerdán 12-20 óráig, illetve csütörtöktől szombatig 10 és 17 óra között.

Címlap és belső képek: ÉrdMost/Balogh Alex

További cikkeink

Van-e értelme az emberiség egyik jövőbeli nagy tervének, hogy eljussunk a Marsra, ha úgysem élhetjük túl az utazással járó kozmikus sugárzást? Erre a kérdésre próbál

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email