A Pest vármegyei Sakk-csapatbajnokság Szuper csoportjában Lajosmizsére látogattak az Érdi VSE sakkozói. Érdemes megjegyezni, hogy bár a lajosmizseiek nem Pest vármegyéhez tatoznak, a versenykiírás azonban lehetővé tette a részvételüket.
Az első meglepetés a hazaiak összeállítása volt, mert az eddigi fordulókhoz képest sokkal erősebb csapattal álltak ki. Az első táblán egy FIDE-Mesterrel kellett megküzdeni és a többieknek sem volt könnyű dolga a találkozón.
A második óra közepén Gaál Zoltán a bonyolult középjátékból tisztelőnnyel és erős támadással jött ki, és az ő révén vezetést szereztek az érdiek. Egy órán belül a hetedik tábla hazai győzelme egyenlítést jelentett.
A negyedik óra elején az első táblán az addig védekező Horváth Péter ellentámadást indított, elfogta ellenfele vezérét és így újra az érdieknél volt az előny. A kilencedik táblán Fábián Gyula döntetlent ért el, de közben sajnos az ötödiken megint a hazaiak örülhettek.
A negyedik óra végén Somoskői Tamás szép játékkal ismét megszerezte a vezetést, amit nemsokára Bereczki István tovább növelt. A hatodik táblán Rév Miklós nyerő állást ért el, de sajnos közben elfogyott a gondolkodási ideje, ezért megint a hazaiak könyvelhettek el egy pontot.
Jász Péter nagy küzdelemben döntetlent ért el, majd ötórás partiban Szilágyi Sámuel felőrölte ellenfele állását és megadásra kényszerítette.
A végeredmény: Lajosmizse – Érdi VSE 4-6
A bajnokság állása:
1. Dunakeszi –Alag 44,5 pont
2. Dunaharaszti MTK I. 44 pont
3. Szob SC 43 pont
4. Szentendre 38 pont
5. Érdi VSE 37 pont
6. Váci SC 35,5 pont
7. Gödöllő SBE 35 pont
8. Törökbálint SE 32,5 pont
9. Dunaharaszti MTK II. 31 pont
10. Lajosmizse 26 pont (egy mérkőzéssel kevesebbet játszott)
11. Gödi SE 26 pont (egy mérkőzéssel kevesebbet játszott)
12. EGA Aszód 17,5 pont