Az Érdi Rendőrkapitányság tavaly ősszel indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett miatt, akkor még ismeretlen tettes ellen, viszont a közelmúltban el is fogtak egy férfit, írja a rendőrség hivatalos honlapja.
A gyanú alapján a pillanatnyilag éppen érettségi előtt álló R. Richárd 2017 óta értékesített marihuánát, ügyfelei három-négy ezer forintot fizettek a tiltott szer grammjáért.
A rendőrök többször is házkutatást tartottak a dílernél, ahol tavaly októberben és idén februárban is droggyanús anyagokat, valamint azok porciózásához használatos eszközöket és nagyobb összegű pénzt találtak.
A drogtesztből kiderült, R. Richárd nem csupán árulta, hanem fogyasztotta is a szereket.
A nyomozók a 18 éves gyanúsítottat az érdi iskolában fogták el, majd a városi rendőrkapitányságon előállították, ahol kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, végül kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.
Szerkesztőségünk megkereste levélben a rendőrséget és az oktatási intézményt is, amint válaszolnak kérdéseinkre, további tájékoztatást adunk.