Nem foglalkoztak sokat az Érd Baseball és Softball Egyesület játékosai az ünnepi fáradalmak kipihenésével, ugyanis már az év első hétvégéjén útnak indultak Ausztriába. Az osztrák fővárosban, Bécsben vettek részt a Vienna Calling elnevezésű nemzetközi baseballtornán péntektől vasárnapig. A téli időszak miatt beltérben rendezett versenyen a magyar csapat osztrák, cseh és szlovák ellenfelekkel mérkőzött meg.
Összesen tíz összecsapáson ragadtak ütőt, kesztyűt és labdát a 13 év alatti érdi gyerekek. Az erős mezőnyben egy győzelmet tudott elérni a magyar csapat, méghozzá a Vienna Hurricanes 3-2-es legyőzésével. A mieink ezzel a sikerrel végül hatodik helyen végeztek.
„A Vienna Callingot évről évre megtartják január első hétvégéjén és rendszerint nagyon várják a gyerekek, mert sok mérkőzés, pörgős lebonyolítás, kiváló minőségű helyszín jellemzi. Tény, hogy a költségesebb tornák egyike, viszont sok gyerek játéktudása nagyon sokat fejlődik egy ilyen versenyen. Rávilágít azokra a területekre, melyekkel több időt kell tölteni edzésen, de jobban össze is szoktatja a csapatot. Rutinosabb játékosainknak jó volt visszatérni, míg a fiatalabbaknak értékes tapasztalat volt“
– nyilatkozta az Érd Médiacentrumnak Takács Máté, az Érd Baseball és Softball Egyesület főtitkára.
Eredmények:
Rytíri Trutnow (CZE) – Érd Baseball 9-0
Érd Baseball – Apollo Bratislava (SVK) 4-7
Debrecen Tigers – Érd Baseball 8-3
Érd Baseball – Vienna Hurricanes (AUT) 3-2
Vienna Hurricanes – Érd Baseball 8-3
Apollo Bratislava – Érd Baseball 10-7
Érd Baseball – Rytíri Trutnow 1-16
Érd Baseball – Wiener Neustadt Diving Ducks (AUT) 2-17
Wiener Neustadt Diving Ducks – Érd Baseball 12-8
Érd Baseball – Debrecen Tigers 3-7