Az érdi egyesület jégkorongozója az U18-as magyar válogatott tagjaként utazott el Kanadába 2024 végén, hogy részt vegyen a Circle K Classic elnevezésű versenyen. Az ifjúsági gárda a 7-es számú csoportban sorrendben a Calgary Buffaloes, a Pittsburgh Pens Elite és a Northern Alberta Xtreme ellen meccselt.
Balázs Elődék a nyitányon 4-2-re, egy nappal később 4-0-ra, a csoportkör utolsó összecsapásán pedig ismét 4-2-re maradtak alul. A következő szakaszban a magyar nemzeti együttes csoportnegyedikként a C divízióba került, ahol a negyeddöntőben 5-3-as vereséget szenvedett a Detroit Victory Hondával szemben, és ezzel befejeződött az amerikai túra Svasznek Bence szövetségi edző játékosai számára.
„A meccsek a szokásosnál kisebb pályán zajlottak, vagyis kevesebb hely, idő és nagyobb nyomás várt ránk. Teljesen más a jégkorong Kanadában, nagyon sok tehetség volt minden csapatban. Fizikális dominancia jellemezte az összes meccset, ütővel nagyon erősek voltak az ellenfelek, de szerintem helyt tudtunk állni a legtöbb szituációban. Támadásból védekezésbe, védekezésből támadásba, a hirtelen váltásokhoz hozzá kellett szoknunk, ehhez pedig időre volt szükségünk“
– kezdte beszámolóját Balázs Előd.
„Az első meccsen nem játszottam, a harmadik meccsen pedig szereztem egy eltiltást, így a C divízió negyeddöntőjében nem tudtam játszani, tehát nekem rövidebbre sikerült a torna. Kiutazni Kanadába az U18-as válogatottal hatalmas élmény volt. Örülök, hogy részese lehettem ennek az erős, de hasznos versenynek“
– zárta gondolatait az U18-as csatár.
Balázs Előd nem pihenhet túl sokáig a kanadai túrát követően, hiszen hazaérkezése után már bajnoki mérkőzések és kupatalálkozók várnak rá klubjával.