Egy Angliában élő ismerősöm nemrég vitába keveredett a munkahelyén. Messze túllépve a britek körében megszokott társasági témák keretein, kifejezte, borzasztónak tartja, hogy a karácsonyi időszakban, mennyi pénzt elköltünk felesleges kacatokra, hogy örömöt szerezzünk, de inkább csak csalódást okozunk. Amire brit kollégája furcsán nézett rá, és megjegyezte, örülni kell annak, hogy a karácsonyi költekezés pörgeti a gazdaságot.

Tapasztaljuk, hogy a szép karácsonyi mese betlehemi jászollal, üdvözítővel, kevesek által megélhető narratívája ma az ünnepnek. Az elvallástalanodással az adventi várakozás, majd Jézus születésének napja, a megváltó eljövetele előbb a szeretet és a család ünnepnapjává lett, majd a hangsúly egyre inkább az ajándékbeszerzésre tevődött át.

Ilyenkor sokaknál célt kap a kiolthatatlanul lobogó vásárlási láz, mások kedvetlenül és ötlettelenül bolyonganak a plázákban, valós és virtuális karácsonyi vásárokban. Nem kevés ember, megtakarítás hiányában megterheli hitelkártyakeretét is, csak hogy megfeleljen az elvárásoknak.

Az advent végére aztán fölgyűlik a stressz, a családok sokszor már csak arra hajtanak, hogy kielégítsék a gasztronómiai, meg egyéb elvárásokat, és a legkevesebb beszólással túlessenek a rokonlátogatásokon. Kétségkívül idén is taszajtunk egyet mi magyarok is a globális gazdaság (leginkább a kínai) kerekén, nem hiába öntötték el a piacot már pár hete a legújabb telefon- és egyéb márkák. Ezek egy része vélhetően elfogy. Ennél sokkal jobb – talán még nem késő – valóban egyedi és kreatív ajándéktárgyakat beszerezni kézműves, vagy jótékonysági vásárokon.

A középosztály nagy karácsonyi ámokfutásából kimarad a társadalom azon 30 százaléka, ahol a családi kassza hó végére már üres. Nincs okunk feltételezni, hogy ahol fedezet hiányában nem az a fő kérdés ilyenkor, hogy mit vegyünk szeretteinknek karácsonyra, ott kevesebb a stressz és több az egyszerű együttlétből fakadó öröm. Őket más gondok terhelik.

A karácsony lényege eredetileg a szakralitás megélése volt. A hiánygazdaság idején még jobbára sikerrel pótolta ezt az ajándékozás, de ma már egyre kínosabb, hogy hiányzik a történet. Vagyis, hogy mi végre ez az egész. Mivel a szeretet és a család jó esetben a mindennapok része, amit ezerféleképpen kifejezünk (vagy nem), nehéz egyszer csak megünnepelni. Mintha a mindennap hordott szeretett cipőmre próbálnék az év egy adott napján ünnepi viseletként tekinteni. Akár elég, akár kevés a szeretet a családban, a nagy ürességet az ajándékcunami nem tudja kitölteni.

De minek írom én mindezt? Az elvallástalanodás, minden érték viszonylagossá válása globális trend, a piacgazdaság a természetes közegünk, éljük, minden családot romboló hatásával együtt. Amin változtatni tudunk, az a saját viszonyulásunk. Ha nem akarjuk felesleges ajándékokkal megváltani az önzéseink és a családtól egész évben elrabolt idő miatti bűntudatunkat, és e téren a család is hasonlóan gondolkodik, akkor meg lehet tenni, hogy nem megyünk be a vásárlásutcába. Pláne, hogy Magyarországon már május 25-ig feléltük a 2024-re jutó teljes évi erőforrásainkat, vagyis amennyi egy év alatt újra tud termelődni. (A túlfogyasztás globális átlaga augusztus 1.)

Ha ebben nincs konszenzus, akkor viszont legjobb elengedni a háborgást, hajtani a mókuskereket, amennyire muszáj, és nem harcolni szörnyekkel. „Ha beletekintesz a mélybe, a mély beléd tekint” – int Nietzsche, és ezt bizony az esztendőnek ezen évadján nehéz elkerülni. Főleg a családtalanoknak nehéz, de mindenki másra is hat a természet körforgásával, a téli üzemmóddal együtt járó depresszív hangulat, melyet ma kevesekben enyhít a csoda várása és megélése.

Ami enyhülést hozhat, az az együttérzés és a jótékony, aktív részvétel civilek, karitatív munkát végző gyülekezetek, szervezetek munkájában. Adjunk személyesen, vagy névtelenül, arctalanul, pénzt, vagy amire szükség van, és ne azt, amire nekünk nincs szükségünk.

És ha még mindig fáj a lélek, ne feledjük, hogy a művészet a barátunk. Vivaldi, Bach, Telemann, Mozart, Mahler, Bartók… – kinek ki, nekem főleg a nagy Händel mester a Messiásával – mindig kész tiszta örömöt, fájdalmat és szakralitást lopni a szívbe. Ki-ki keresse meg a maga Händel mesterét, ez a legjobb, amit mondhatok.