mikulas_jpg_pixabay

Érdre jön a Mikulás, közös fotót is lehet készíteni vele

mikulas_jpg_pixabay

Érdre jön a Mikulás, közös fotót is lehet készíteni vele

Összegyűjtöttük az érdi mikulásprogramokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem tudom, szoktak-e még a mai  gyerekek csizmát fényesíteni december első napjaiban, de ha igen, érdemes legalább két pár lábbelivel készülni, Érden ugyanis több helyszínen szerveznek mikulásprogramokat a családoknak.

December 5-én, csütörtökön a Parkvárosi Közösségi Házban rendeznek mikulásváró koncertet. Az ingyenes, ám regisztrációköteles rendezvény betelt, így sajnos több vendéget fogadni nem tudnak, ahogy a délután ötkor kezdődő mikulásfotózáson sem, de ez ne vegye el senki kedvét, hiszen a Mikulás még nem megy haza:

december 6-án, pénteken 16 órára a Szepesbe érkezik a nagyszakállú, aki nemcsak a gyerekeket várja, hanem a neki írt leveleket, rajzokat is, és örömmel meghallgatja a gyerekek mondókáit, dalait.

A Mikulást krampusz és manó kíséri a művelődési házba, és persze nem érkezik üres kézzel: szaloncukrot hoz a gyerekeknek.

Aki eljön, készíthet közös fotót a Mikulással, és lesz selfi-robot is. A program az Ifjúsági Önkormányzat közreműködésével valósul majd meg.

December 7-én, szombaton 10:30-kor egy másik Mikulás érkezik a Szepesbe – igaz, ő egy kicsit hóbortos, de attól még minden gyerek szívébe be tudja lopni magát. Az Álmok Bábszínház fényjátékos bábelődadására még kaphatók jegyek, kedvezményesen  a helyszínen, előadás előtt egy órával, illetve a tixa.hu oldalon.

Aki szeretne sportosan várni a Télapót, az látogasson el a Jégcsarnok mikulásbulijára december 7-én,  17:45-től 20:45-ig.

 

December 8-án, vasárnap az autista gyerekeket várja a Mikulás, a Szikra Egyesület szervezésében. A gyerekek a szüleikkel, kis csoportokban vagy akár egyedül is odaléphetnek a nagyszakállúhoz. Verset mondani, énekelni nem kötelező, de persze szabad, és az ajándék ettől függetlenül mindenkine jár. A szikrás gyerekek szülei itt tudnak regisztrálni a látogatásra.

Simonpusztára, a Nemzeti Lovaskultúra Központba is ellátogat a Télapó, igaz, nem rénszarvasok, hanem lovak húzzák majd a szánját. A családi napon kisállat-simogató, kvízjáték, hóemberkeresés, családi sorverseny, póniparádé, karácsonyi műsor, no meg a Mikulás várja a gyerekeket. A részletes programot itt találják olvasóink.

Kiemelt fotó: Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email