Elfogták a hónapok óta körözött érdi tolvajt – videó

Elfogták a hónapok óta körözött érdi tolvajt – videó

Cs. András és társa még tavasszal törtek be egy érdi családi házba, ahol az ott élő idős embert is megfenyegették.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén április végén ismeretlenek kendőkkel takarták el az arcukat, így mentek be egy érdi családi házba. Az ott élő idős sértettet megfenyegették, majd élelmiszert és mobiltelefont eltulajdonítva távoztak. Azonban a páros tagjait a nyomozók pár órán belül azonosították, egyiküket pedig már másnap elfogták, kihallgatták és őrizetbe is vették, számol be az esetről a Magyar Rendőrség hivatalos honlapja.

Ugyanakkor társa, a 25 éves Cs. András mostanáig megúszta a felelősségre vonást, de a minap a fővárosban az érdi rendőrök, a vármegyei nyomozók és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai elfogták a körözött rablót.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt, így már mindkét tolvaj a rács mögött várja az eljárás lezárását.

Címlapkép: Yotube/PoliceHungary/képernyőfotó videó: Yotube/PoliceHungary

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email