Az is megküzd számtalan félelemmel, szorongással, aki egészséges gyermeket nevel, hát még azok a szülők, akiknek tartós beteg, sérült gyermekük van. Epilepsziás roham, félrenyelés, elmozdult sönt… Pánikba esni nem lehet, a váratlan helyzeteket muszáj kezelni, és folyamatos készültségben kell lenni. És ha ez nem volna elég, ott van még a gyermek jövője miatt érzett szorongás: találok-e megfelelő iskolát? Ki tudom-e fizetni a magán fejlesztő foglalkozásokat? Mi lesz vele, ha mi meghalunk?

Indokolt kérdések, jogos aggodalmak. Nincs jó tündér, aki varázspálcájával egészséget tudna adni egy tartósan beteg, sérült gyermeknek. De a félelmet lehet kezelni, csökkenteni, sőt, át is alakíthatjuk, válhat belőle hajtóerő is.

Hogy hogyan, arról Al Ghaoui Hesna riporter, újságíró, író és egykori haditudósító, a Félj bátran című könyv szerzője beszélt az Életfa Csoport Egyesület által szervezett workshopon. Nemcsak Hesna, hanem tizennégy, beteg gyermeket nevelő szülő is megoszthatta egymással tapasztalatait.

„Elképesztő nyitottsággal beszéltek a saját élethelyzetükről, problémáikról, azokról a kihívásokról, amikkel nap mint nap szembe találják magukat. Sokszor félünk nevén nevezni dolgokat, félünk kérdezni, kommunikálni a nehéz helyzetben lévő emberekkel, holott ezeknek a szülőknek gyakran az esik jól, hogy olyasvalakivel oszthatják meg a gondjaikat, akik nem járnak ugyanabban a cipőben.”

Rengeteget tanultam én is tőlük, a visszajelzéseikből, történeteikből, azokból a gondolatokból, amelyeket megosztottak egymással és velem. Nagyon jólesett egy apuka megjegyzése a workshop legvégén: számára a legnagyobb kihívás a segítségkérés, és ezzel kapcsolatban tudtam olyat mondani, ami új oldalról világította meg ezt a kérdést” – mondta a félnapos workshopot követően Hesna, aki előadása során beszélt arról is, mit jelent a reziliencia.

Ez egy pszichológiai alapfogalom, azt jelenti, hogy mentálisan mennyire vagyunk képesek megbirkózni az akadályokkal, nehéz élethelyzetekkel. „A reziliencia nem egy állandó állapot, hanem életünk során dinamikusan változik. Kellenek az új impulzusok, hogy friss energiát hozzanak a napi megküzdésekbe.”

„A workshopon nem az információátadáson volt a hangsúly, hanem azon, hogy az életfás szülők új nézőpontokat, erőforrásokat, impulzusokat kapjanak, amelyek segítségével át tudják keretezni az előttük álló kihívásokat” – hangsúlyozta Hesna.

„A reziliencia nem azt jelenti, hogy valaki erős, hanem azt, hogy megvan az eszköztára ahhoz, hogy a nehéz eseményeket megélje, és elfogadja az azokkal járó, akár megterhelő érzéseket is, majd mindezen átjutva vissza tudjon térni egyfajta belső stabilitáshoz, nyugvóponthoz” – magyarázta az újságíró.

„Nagyon fontos, hogy egy-egy helyzet során lássuk, hogy milyen erőforrásainkat kell mozgósítanunk, és mi az, amit tapasztalatként magunkkal vihetünk. „Minden egyes kihívás során változunk. Folyamatosan alkalmazkodunk helyzetekhez, és nem tudunk visszatérni a nehéz életesemény előtti énünkhöz.”

„Aki ilyesmit vár magától, az csalódni fog. A reziliencia ennek a megértéséről, elfogadásáról is szól: az élet folyamatos változás, alakul a személyiségünk, és tudatosabbá válunk az erőforrásainkkal kapcsolatban. Ez egyébként tanulható” – tette hozzá.

És végezetül: hasznos-e a félelem? „Igen, az tud lenni, nem véletlen, hogy nem tűnt el az evolúció során. Sok helyzetben életmentő lehet az, hogy a fenyegetettséget észrevesszük és reagálunk rá. Az viszont nem mindegy, hogy hosszú távon ott van-e az életünkben, illetve átalakul-e szorongássá.”

„Amikor a félelem dinamikája határoz meg egy csoportot, hat ki a döntéseinkre, az nagyon romboló dolog. Vegyük észre, hogy mikor félünk, tudatosítsuk, hogy az érkezése nem döntés kérdése, az viszont már rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele. Amint behozzuk a tudatosságot, képesek leszünk nem a félelem miatt, hanem annak ellenére reagálni, dönteni, cselekedni.”

Ömböli Ágnes, az Életfa egyesület elnöke szerint a jelenlévők nagyon sokat kaptak ettől a workshoptól. „Hesna a félelmet olyan megvilágításba helyezte, amilyenről még egyikünk sem hallott. Egy kutatást is ismertetett, a félelem evolúciós, biológiai hátteréről, ez szintén nagyon érdekes volt.”

„Számtalan félelmünk van nekünk, sérült gyermeket nevelő szülőknek. Szorongunk a jövőnktől, mert tele van sötét folttal, bizonytalansággal. A szorongás rontja a jelen megélését, gátolja a cselekvést, torzítja a valóságot. Szeretnénk megszelídíteni a szorongást, hogy ne kössön gúzsba minket sem egyénileg, sem csapatszinten, és tudjunk haladni az elképzelt jövőnk felé.”