A Szirmok jubileuma alkalmából kiállítást is rendeztek a Szepes Gyula Művelődési Központban, amely a kórus rendes próbahelye is. Mindig van Érden 20-25 olyan nő, akinek ezek az alkalmak teszik a hétfőket a hét ünnepnapjaivá. Így van ezzel Süléné Lukács Márta kórustag, a kiállítás ötletgazdája és kivitelezője is.

Mártának 1998-an született a harmadik fia, Ármin, és hát volt otthon feladat, elég. Ki edzőteremben, ki barátnőkkel kávézásban, ki a kertben keresi a kikapcsolódást, Márta a Szepesbe tért be, hátha talál ott neki való társas elfoglaltságot. Talált is egy kiírást, hogy hétfőnként kóruspróba van. Mivel énekelni mindig is szeretett, ellátogatott a legközelebbi próbára, és onnantól a hétfő késő délután lett az egész család által tiszteletben tartott „énidő”. Aztán a Süle családban született még két lány, Blanka és Bea, és lám, éneklés tekintetében édesanyjuk nyomdokain járnak. Csak Mártával szemben ők már zeneileg képzettek, mindketten Budára, a Sapszon Ferenc vezette kórusiskolába járnak, és elképzelhetetlen volna az életük éneklés nélkül. Mondjuk elég korán kezdték az ismerkedést a kórusléttel: Blanka 10, Bea 3 hónapos volt, amikor először vettek részt turnén – szüleikkel. És ahogyan a sikeres férfiak esetében szokás emlegetni, hogy „keresd a nőt!”, úgy jutnak a női karok hátterében támogató szerephez a férfiak. Sőt, akár az egész család. Márta meséli, hogy mivel neki nincs zenei képzettsége és a mai napig hallás után tanul, nem kottából, ha nehezebb szólamot kell megtanulnia, néha segítséget kér a lányaitól, hogy játsszák le zongorán.

„Nekem ez az alap a jóllétemhez: a kikapcsolódás, amikor nem az otthoni teendőimet végzem – mondja Márta, mikor kérem, fogalmazza meg, mit jelent neki a kórus. – Egyaránt fontos az éneklés és a társaság. Az éneklés, az valami különleges dolog. Egy másfajta kapcsolat a feljebbvalóval. Olyasmit tudok kifejezni vele, amit semmi mással.”

Leghosszabb ideig Szabóné Bozóki Flóra vezette a kórust, amely pedagógusok énekkaraként kezdett működni Érden. Márta is csak nemrég tudta meg, hogy a női kar – női hiúságból vagy tán inkább az emlékezet torzító tulajdonsága miatt – legalább három évet letagadott a korából. A Szepesben vezetett próbanaplóban ugyanis már 1981-ből is van bejegyzés.

Szabóné Bozóki Flóra ráadásul eredetileg az Ófaluban, valamikor a 70-es években alakult Minaret férfikart vezette, a Pedagógus Női Kart pedig Feleki László. Majd egyszer csak úgy látták jónak, hogy cseréljenek. Így lett a Kőrösi iskola énektanára a női kar vezetője legalább 25 évig. Majd amikor már érezte, hogy jobb lenne átadni a karnagyi pálcát, meghívta a kórusba Gáborné Harmath Alízt, aki énektanári pályáját a Telekiben kezdte, majd a családi vállalkozás kedvéért elhagyta. Őt váltotta néhány év után a kórus élén Stibló Anna. (Egy korábbi interjúnk itt olvasható.) Flóra néni ma Szobon lakik, és szeretettel várták volna a mai koncertre, de egészségi állapota nem engedi meg, hogy jelen legyen.

Megváltozott a kórus neve is. A Szirmok szép utalás a kórustagok sokféleségére, és arra, hogy miként a szirmokból virág áll össze, úgy születik meg a sok egyéni hangból a többszólamú kórusmű, mindenki gyönyörűségére.

Hiába nagy a város, az éneklő asszonyok utánpótlása bizony gond. Vannak, akik úgy érzik, már nincs elég erejük a tagsághoz, a fiatalok még nagyon pörögnek, vagy nem épp a kórusban keresik az énidőt, így amikor gyengül a hangerő, keresni kell az utánpótlást.

Végignézve a kiállított tárgyak és oklevelek tárlóin, szinte görbét lehetne húzni, mikor szárnyalt és mikor került hullámvölgybe a kórus, de akár a magyar kórusmozgalom hanyatlása is követhető annak mentén, hogyan lettek egyre kisebbek és dísztelenebbek a kórustalálkozókon kapott oklevelek, egyszerűbbek a kerámiák – nem tudom, egyáltalán osztogatnak-e ma még ilyesmit.

A szereplési lehetőségek köre is szűkült némiképpen. Bár már nem csupán pedagógusokból áll a kórus, a mai napig részt vesznek a Pedagógus Kórusok Országos Találkozóján. A városi ünnepségekre gyakran kapnak meghívást – legyen az az elhurcoltak vagy az összetartozás napja -, a vidéki vagy külföldi szerepléseket azonban általában személyes ismeretségek alapján maguknak szervezik. Saját szervezésű hangversenyeiket többnyire a Földrajzi Múzeumban vagy a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tartják, de jól sikerült a tavalyi fellépés is a Czabai-kertben. Jó a kapcsolat a tárnoki kórussal is, akikkel kölcsönösen meghívják egymást.

A legemlékezetesebb vendégszereplés a kórus történetében az angliai Poynton-ban tett látogatás volt. A Manchester külvárosaként ismert Poynton szintén egy személyes kapcsolat révén lett Érd testvérvárosa, és komolyan gondolták, hogy jó lenne aktív kulturális kapcsolatot tartani, akár személyes látogatásokkal is erősítve a barátságot. A testvérvárossá fogadás ünnepségére a Szirmok Női Kar is meghívást kapott (Márta volt a tolmács), az érdiek fellépésére a poynton-i Szent György templomban került sor. Aztán az angolok is jártak Érden, és a közös vacsorán meglepte a magyarokat, hogy az angol nem is olyan „karót nyelt” udvariaskodó népség, akikkel csak felszínes társalgást lehet folytatni. Aztán mikor meglepetésüknek hangot is adtak, az egy válasz így hangzott: „Hja, hát mi kórustagok vagyunk!” Amit úgy értett, hogy éneklés közben bizony lehullanak a falak.

Az angolok szerveztek művészeti fesztivált is, amelyre meghívták például Mézes Gyöngyit, a zeneiskola akkori ütőtanárát. A Poynton kiváló marimbás muzsikusával közös produkciót végül száz százalékig rögtönzésként hallgathatta meg a közönség, miután az angol vendéglátó késése miatt végül nem maradt idő próbálni.

„Olyat improvizáltak, hogy csak úgy vibrált a levegő!” – meséli nevetve Süle Zsolt, és hozzáteszi, az angolok szerették volna, ha élő marad a kulturális kapcsolat, de az akkori érdi városházán nem találtak ebben partnerre. Azért a kultúra lángja még pislákol: idén tavasszal például a poyntoniak művészeti fesztivált rendeztek, és a gyerekrajzversenyen érdi bolyais gyerekek munkáit is kiállították, köszönhetően az angoltanáruknak.

Ami a kórus repertoárját illeti, klasszikus és kortárs kórusműveket egyaránt énekelnek. Egy-egy nehezebb mű elsőre sokszor nagy kihívást jelent és nem mindig tetszik, mondja Márta, de ha már megtanultuk, sokszor még jobban szeretjük azt, amivel nagyon meg kellett dolgozni.

Az egyik tárló legbecsesebb darabja egy kottakézirat Karai Józseftől, akivel nagyon jó kapcsolata volt Szabóné Bozóki Flórának, és ezt a dalt a Szirmok kórusnak írta Csuka Zoltán Esti harang című versére.

„Csuka Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából Csuka Zoltánnénak, valamint az érdi Szirmok kórusnak és karnagyának Szabóné Bozóki Flórának, 2001-ben” – olvasható rajta az ajánlás. (Meghallgatható a dal a Szirmok youtube csatornáján.) Többször is előadták már, úgy volt, hogy a könyvtárban is elhangzik névadójának 100. évfordulóján, de aztán mégsem. Tavaly novemberben viszont hallhatta a város a Karai József emlékére rendezett hangversenyen a Szepesben.

A kórus emlékeit Süléné Lukács Márta márciusban kezdte összegyűjtögetni. Alíz is hozott egy adagot, a többit felkutatni viszont már nem volt egyszerű, hiszen nincs olyan közös hely, ahol ezek egyben meglettek volna. A próbateremben csak egy szekrényük van, amiben épp elférnek a kották. Márta számára mindenestre izgalmas időutazás volt a gyűjtögetés. Aki pedig meghallgatja ma 17 órakor a jubileumi hangversenyt a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, és kíváncsi egy „zeneközösség” hátterére, nézze meg az elmúlt 40 év emlékmozaikjait a Szepesben!