498 évvel ezelőtt a mohácsi csatatéren győzelmet aratott török hadsereg ezekben a napokban telepedhetett meg pihenni a mai Ófalu területén, miként tette két hónappal korábban a magyar sereg is, élén a királlyal. A mohácsi győzelem után még nem maradt itt sokáig a török. Budáig vonulva megmutatta, ki az úr az országban, majd a Kiskunságon át elvonult délre. Csak 15 évvel később foglalta el Budát, és rendezkedett be 150 évre.

Érd mohácsi vonatkozásait nemcsak amiatt érdemes megemlíteni, hogy a törökkel megvívni induló II. Lajos kíséretével itt szállt meg. Fontos szereplő volt Ákosházi Sárkány Ambrus is, a kastély ura, aki személyesen nem fogadhatta a királyt, mivel addigra már elvonult a déli határ felé. Fölösleges volt sietnie oly nagyon, hiszen sorsa elől ő sem menekülhetett, ugyanúgy holtan maradt a csatatéren, mint az ország akkori vezetőinek zöme: 28 főúr és 7 püspök. Maga után hagyott azonban egy igen jelentős leletegyüttesnek számító ezüst étkészletet, amelyet vélhetően érdi birtokáról vitt a csatamezőre.

A mintegy 40 darab ezüst poharat és serleget tartalmazó faládáról Jankovich Marcell tett említést 1830-ban, „Magyar hajdankor emlékeinek jeles gyűjteményét hazájának ajánlva”. A lelet előkerülésének módjáról, idejéről semmit nem tudunk. Jankovich Marcellnek a 40-ből hét értékes darabot sikerült megszereznie, és ezekről leltárkönyvi leírást is készített.

„Abban a vaspántokkal jól megerősített és négy lófejjel, mint megannyi lábbal ellátott faládában a Tolna megyei Kölesd birtok melletti lejtős Duna-parton megtalálták azt a mintegy 40 ezüst poharat és serleget, amelyet a szerencsétlen mohácsi csatából visszaküldtek” – írta 1830-ban. A kutatók szerint 1526-ban a mohácsi táborba kísérhették el gazdájukat az ezüst ivóedények, és valakinek gondja volt rá, hogy az értékes edényeket elássa.

Van az az élethelyzet, amelyben a süllyedő hajó utasai is szabadulnak feleslegessé vált terheiktől. A Mohács utáni néhány nap ilyen lehetett.

A Nemzeti Múzeumba került hét edény egyikén sincs évszám, és nincs tudomásunk arról, hogy pénz is lett volna lelőhelyükön, amiből elrejtésük évére következtetni lehetne. Így készítésük idejét is csak megbecsülni lehet. Az viszont egyértelműen kiderül, hogy tulajdonosuk Ákosházi Sárkány Ambrus lehetett.

A legértékesebb darab egy 22,6 cm magas, kívül-belül aranyozott gótikus fedeles serleg, melynek csúcsdísze sajnos sérült, hiányos. „A csésze kettős ívelésű alakja a XVI. századi renaissance serlegekével rokon, melyeket gyakran egymásra borítva, párosan is használtak – írja A kölesdi ezüstkincs című tanulmányában F. Vattai Erzsébet művészettörténész. – A kölesdi ezek gótikus előzményének tekinthető. Talpát hat, a csészét és fedelét kilenc-kilenc sárkány, helyesebben gyík díszíti. Sokkal valószerűbben megmintázott azonban a fedél gombjára tekeredő három gyík. (…) A kölesdi kincs, a tárgyak stílusa szerint a XV. század második fele és a XVI. század első fele közti időben készült.”

Bár a sárkány motívumról azt gondolhatnánk, hogy akár tulajdonosa kilétére vonatkozóan árulkodó is lehetne, ez még önmagában nem vezet el Sárkány Ambrushoz. Az viszont igen, hogy az egyik körtedíszes pohár aljára a Sárkány nevet karcolták be. Továbbá egy fedeles serleg alján is olvasható a Sárkány név, és előtte még egy gyengén bekarcolt szó látható: a Zablath családnév. Mivel Sárkány Ambrus feleségét Zablath Zsófiának hívták, és ezt a vezetéknevet ugyanennek a serlegnek a fedelébe is bekarcolták, aligha tévedés ezeket az ezüstedényeket a Sárkány–Zablath házaspár tulajdonaként azonosítani.

Mivel Sárkány Ambrus a mohácsi csatában esett el és a kölesdi ládában a hagyomány szerint nagyszámú ivóedény volt, feltételezhető, bár nem bizonyítható, hogy a mohácsi táborból visszaküldött edényeket rejtették el így.

„Sajnos, a lelőhely — ebben az esetben — a kérdés megoldásához nem visz közelebb – írja F. Vattai Erzsébet. – Kölesd Mohácstól elég távol fekszik. A középkorban a Székesfehérvár– Simontornya–Pécs útvonal vezetett rajta keresztül. II. Lajos viszont a Duna mellett közvetlen délre haladó úton, Pakson át vonult a török elé. Kölesd nem esik tehát közvetlen a mohácsi útvonalba, de a kincs állítólag Kölesd birtok mellett, a Dunánál került elő. A tárgyak stílusa, kora, és a bekarcolt nevek alapján kétségtelen, hogy a kincset a mohácsi csatavesztés zűrzavaros idejében rejtették el.”

A laikus logika azt súgja, hogy a délre vonuló sereg útjához képest lehet ez a hely félreeső, de aligha Mohács felé haladva rejthették el, sokkal inkább a vesztes csata után, menekülőben. Márpedig menekülni a szélrózsa minden irányában észszerű lehetett, egyedül Buda irányában nem, miután a török sereg is arra tartott. (Kölesd Tolna falutól északkeletre, Tamási irányában található.) Hogy a leletegyüttes Ákosházi Sárkány Ambrus tulajdona lehetett, aligha kétséges tehát. Hogy Érdről származott, az nem bizonyítható, de megint csak észszerű. Hiszen Sárkány Ambrus innen indult a csatába, nyilván az étkészletével együtt.

Nos, ismerkedjünk meg kicsit az érdi kastély első urával.

„Régi nemzetség az Ákosházi Sárkányoké, melyből a XVI. század első felében Ambrus az ország nagyjai közé emelkedett. Előnevét a család Ákosházáról írta, mely valószínűleg a Zala folyó mentében, a mai Ákosfa puszta mellett vagy helyén feküdhetett.” – írja Nagy Iván Magyarország családai című munkája 10. kötetében.”

Az Ákosházi Sárkány család tehát alapvetően zalai gyökerű, de Ambrus a Budához és Pozsonyhoz közeli érdi birtokán is sokat tartózkodott, sőt, erős kötődésre utal, hogy itt szerette volna magát örök nyugalomra helyeztetni. A róla fennmaradt történelmi adatokat F. Vattai Erzsébet így foglalta össze tanulmányában:

„1505-ben, mint pozsonyi ispán részt vett a híres rákosi országgyűlésen, amely határozatot hozott, hogy a magyar trónról minden idegent örökre kirekeszt. Később zalai főispán, II. Lajos udvari tanácsosa, bizalmi embere, akit a király több diplomáciai küldetéssel is megbízott. 1518-ban Krakkóban Zsigmond lengyel király és Bona Sforza esküvőjén Kázmér tescheni herceg és Ákosházi Sárkány Ambrus, 273 lovassal képviselte a magyar királyt. 1519-ben Károly császár aacheni koronázási ünnepségén II. Lajost Balbi Jeromos és Sárkány Ambrus zalai főispán helyettesítették. 1524-ben a nürnbergi birodalmi gyűlésen Lajos nevében Gosztonyi János győri püspökkel a török ellen kértek segítséget. 1516-ban feleségével Rómában is járt. Budán volt háza a Szent György téren, amelyet 1522-ben kiállított végrendelete szerint az érdi boldog György mártír templomnak hagyott, ahová temetkezni is kívánt, de végakarata nem teljesülhetett.”

„Pályájának csúcsára 1524-ben érkezett el, amikor megkapta az országbírói méltóságot, amely a nádor után a második legfőbb tisztségnek számított az országban – írja Buzás Gergely Sárkány Ambrus érdi udvarháza című tanulmányában. A következő hónapokban Szalkai László főkancellárral és Várdai Pál egri püspökkel együtt az ország valóságos vezetőjévé vált. 1525 július 3-án azonban a hatvani országgyűlésen a királyi pár, Szalkai László és Szapolyai János vajda által feltüzelt köznemesség leváltotta. Az ellene támadó szónokok szerint bőrrel, marhával borral kereskedett és a harmincaddal nyúzta a szegényeket. Ez a vélekedés jól mutatja, hogy Ambrus elsősorban kereskedésből és vámbérletből szerezte vagyonát és hatalmát.”

Lajos király 1526. augusztus 5-én Paksról Burgio pápai követhez intézett leveléből tudjuk, hogy a pápai gyalogosokat Sárkány Ambrus kapitánysága alá helyezve más csapatokkal együtt Kalocsa felé küldte.

Megkérdeztük Négyesi Lajos ezredestől, a mohácsi csata kutatójától, lehet-e valamit tudni Sárkány Ambrus haláláról, és lehettek-e mellette érdi emberek.

„A hadjáratban a király mellett volt, ennyit tudhatunk Sárkány Ambrus szerepéről a mohácsi csatában – felelte a hadtörténész. – Valószínűleg ott voltak a kíséretében a saját emberei, de érdi származásuk nem kapott hangsúlyt olyan értelemben, mint az első vagy a második világháborúban harcolt érdi polgárok hősiessége. A kölesdi tárgyak között a felirattal ellátott kupák Sárkányéi lehettek. Valószínűleg egy utazó készlet darabjai, mivel a bekarcolt név inkább funkcionális, semmint díszítő célzattal került rá. Valószínűleg a csatatérről való menekülés során mentette valaki, de az sem zárható ki, hogy a török zsákmányból vásárolta meg egy kereskedő és a szállítás során rejtették el.”

Ha Érd nagyon szeretné, kiállíthatná-e az 500. évforduló környékén a kölesdi kincseket? – kérdeztük a hadtörténésztől. Egyáltalán lehet-e ezeket „érdi származásúaknak” tekinteni?

A tárgyak annak idején a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek, most talán a szekszárdi múzeumban vannak, felelte Négyesi Lajos. Ha Érdnek tervei volnának vele, nyilván kölcsönözheti őket, tehát egy időszaki kiállításnak nem lenne akadálya, ezt azonban időben kellene kérni, mivel 2026-ban nagy lesz a kereslet a csatával kapcsolatos tárgyak iránt.