Ahogy arról sokszor beszámoltunk, néhány év alatt a város egyik népszerű kezdeményezése lett a Szomszédünnep. A civil kezdeményezés lényege, hogy ezen a napon a város legkülönbözőbb utcáiban összebeszél a helyi lakóközösség, és megszervezik a saját utcabáljukat.

A város és a hatóságok engedélyével a lakók kordonokkal lezárják az utcát, padokat, székeket, asztalokat tesznek ki, amit megterítenek a jobbára maguk készítette finomságokkal, majd indulhat is a buli.

Mint arról beharangozó cikkünkben írtunk, a mostani Szomszédünnep már a hatodik alkalom volt, amihez ezúttal ötvenkét utca csatlakozott városszerte. Azonban van egy utca Érden, ahol ennél jóval korábban kezdték a szomszédolós mulatságot.

A Hárslevelű utcában idén immár 25-dik alkalommal gyűltek össze a szomszédok, hogy egyenek, igyanak és beszélgessenek egy jót, nem utolsó sorban pedig, hogy felidézzék a múltat. Hiszen nem csak a jeles évforduló különleges, hanem annak apropója is.

Az utca lakói 1999-ben úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik a saját sorsukat, csákányt és lapátot ragadtak, összedobták a szükséges pénzt, és leaszfaltozták a saját utcájukat. Egész pontosan a Hárslevelű utcának a Bikavér és Burgundi utca közti szakaszáról van szó.

„Polgári engedetlenségből felszámoltuk Érd legnagyobb nevezetességét, a sarat (…), és akkor azt mondtam, ha ez kész, itt olyan bulit csinálunk, amilyet Érd még nem látott”

– fogalmaz az 1978 óta az utcában élő Poteczin Imre, aki nem csak az azóta is minden nyár végén megtartott bulinak, hanem az egykori útépítésnek is a fő szervezője volt.

Meséli, az útépítés előtti hetekben történt, hogy egy üzleti tárgyalásra sietett volna. Öltönyben, nyakkendőben beült a kocsijába, csak épp nem tudott kiállni az utcára, mert egy éjszakai vihar „elmosta az utcát”. Akkor kénytelen-kelletlen átöltözött, előkapta a lapátot, feltöltötte a gödröket. Miközben azon gondolkozott, hogy nem mehet ez így tovább, ezért hamarosan becsöngetett a szomszédokhoz, akiknél szerencsére nyitott kapukat döngetett.

„Jegyezzük meg, azért is tehettük ezt meg, mert több vállalkozás is volt ebben az utcában. A szomszédomnak nyomdája volt, nekem villanyszerelő vállalkozásom, ahogy egy fuvarozó cég is működött itt, de ettől függetlenül, mindenki rászánta a pénzt. Fejenként 30 ezer forintot, amikor akkoriban komoly pénz volt. Ráadásul azóta a járdát is megcsináltuk, szintén a saját költségünkre” – teszi hozzá a beszélgetésbe bekapcsolódó Ridács Sándor, aki 1980-ban költözött a Hárslevelűbe.

Hogy milyen kiváló érdekérvényesítő képességük van az utca lakóinak, arra egy későbbi sztori is rávilágít. A merőleges Bikavér utca felújítása zajlott, amihez a teherautók a Hárslevelűn keresztül szállították az építőanyagot, ezzel viszont tönkretették a lakók által készített burkolatot. Ridács Sándor akkor felvette a kapcsolatot az építésvezetővel.

„Elmondtam neki, hogy ez nem maradhat így, mert ebben az utcában nagyon morcos emberek laknak, és ha itt nem javítják ki legalább a kátyúkat, akkor nyakába veszi a bajt.”

Az illetékes a Google Utcakép segítségével meg is nézte a korábbi állapotokat, majd annak fényében ki is javították a hibákat, árulta el Ridács. Ami egyúttal azt is jelentette, hogy az eredeti, a lakóközösség által készített aszfalt eltűnt, így manapság már csak a szegélyek, valamint a már említett, szintén saját kezűleg épített járdák mutatják az egykori összefogás eredményét. Meg persze az emlékek, amit a helyi kis közösség a mai napig büszkén ápol.

Azokra a kérdésekre, hogy vajon náluk ezt miért sikerült megcsinálni, míg sok száz másik, hasonlóan rossz minőségű érdi utcában miért nem, vagy, hogy az útépítés kinek is a dolga lenne, mindketten határozott választ adnak.

„Mindenki várja a csodát az égből, és a lapát az mindenki kezének nagyon durva, és a munkától mindenki menekül, holott ezért tenni kell. A semmiből semmi van, ennyi”

– jelenti ki Poteczin Imre, amit Ridács Sándor is megerősít, hozzátéve, hogy a mindenkori településvezetés is lehetne rugalmasabb az ilyen ügyekben, de ha nem teszünk magunkért, akkor valóban nem lesz semmi.