_DSC7876

Gravírozott remekművek a Parkvárosi Közösségi Házban

_DSC7876

Gravírozott remekművek a Parkvárosi Közösségi Házban

Debreceni Erzsébet egy ízig-vérig érdi művész, aki a minap nyílt első kiállításán mutatkozott be a nagyközönség előtt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hat évvel ezelőtt egy ajándékba kapott gravírozó tollal indult Debreceni Erzsébet története. Az egyszerű kis eszközzel az egyik barátja lepte meg, aki tudta, hogy jó kezekbe kerül, hiszen Erzsébet mindig szeretett kézműveskedni. Előtte rajzolt, ékszereket készített drótból, így ebbe a műfajban is szívesen próbálta ki magát.

A gravírozás végül megtetszett neki és egyre inkább elmélyült benne, a komolyabb kézi gravírozó gépek egymást követték, így lassan elkészültek az első művészeti értéket képviselő alkotások is.

Debreceni Erzsébet a kiállításmegnyitón

A kiállításra 32 gravírozott képet hozott magával, de majdnem ugyanennyi festmény is felkerült a Parkvárosi Közösségi Ház falaira, hiszen a festés is közel áll hozzá, elmondása szerint mindössze három évvel ezelőtt készült el az első alkotása.

„Egy barátnőm édesanyját kértem meg arra, hogy fessen nekem egy pipacsos képet. Amikor ezt a kezembe vettem, akkor jutott eszembe, hogy kellene ebből még egy. Vettem a bátorságot, megvettem a szükséges eszközöket és megfestettem magamnak”

– mesél a kezdetekről Erzsébet, valamint hozzáteszi, hogy a szíve azért inkább a kézi gravírozás felé húz.

Festmények is kerültek a falakra

Szereti a különleges képeket, próbál olyan témákat választani, amelyekben az általa kedvelt élénk színvilágot tudja megjeleníteni. A gravírozás során szűkebb a mozgástere, de a sok fekete közé például igyekszik pirosat is becsempészni, amellyel valóban látványos képek születnek.

Néhány alkotás a kézzel gravírozott munkák közül

Az elmúlt években az elkészült képek egyre csak gyűltek, a bemutatkozásra pedig először saját közösségi oldala teremtett lehetőséget, ahol meglepően sok pozitív visszajelzést kapott.

Erzsébet munkáira a tárlatot megnyitó Ilka Gábor érdi művész, a legendás miniatűr szobrok alkotója figyelt fel, aki sokat segített abban, hogy ez a bemutatkozó kiállítás létrejöhetett a Parkvárosi Közösségi Házban.

„Alkotásaiban megláttam a kézügyességet, a kitartást és a szorgalmat is. A gravírozás során természetesen mindent kézzel csinál, így itt minden egyes vonal az ő keze munkáját dicséri. Festményei is figyelemreméltók, színes alkotásain jól látszik a térlátás és a kompozíciókészség”

– mondta a kiállításon Ilka Gábor.

Ilka Gábor nyitotta meg a kiállítást

Továbbá kiemelte azt is, hogy autodidakta művészként jutott el az önálló kiállításig, így ha a továbbiakban is van elég bátorsága és kitartása, akkor újabb szintet tud lépni a művészetek terén a közönség nagy örömére.

Az elmúlt hat év munkájának zöme látható a kiállításon, de azért vannak olyan darabok, amelyek már gyűjtőknél vannak, hiszen Erzsébet megrendelésre is dolgozik, főként kézzel gravírozott alkotásokat kérnek tőle, amelyek mind-mind egyediek.

A „Karcolatok” címmel nyílt kiállítás szeptember 17-ig tekinthető meg a Parkvárosi Közösségi Ház nyitvatartási idejében. A megnyitón készült fotókért kattintson az alábbi galériára!

fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email