alx_1 (3)

Gazos betonplaccból modern játszóudvart épít a város – videó

alx_1 (3)

Gazos betonplaccból modern játszóudvart épít a város – videó

A régi Teleki udvarán már gőzerővel dolgoznak a munkagépek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Két éve nyitotta meg kapuit a Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrum, ami a Modern Városok Program forrásaiból épült, és amit sok, az M7-esen túl élő család már nagyon várt.

Nem kellett hozzá egy év, és üröm vegyült az örömbe: a centrum elődjében, a Teleki suliban korábban két-két osztály indult minden esztendőben, de az új intézménybe már jóval többen íratták be gyermeküket, így az iskola pillanatok alatt túlzsúfolttá vált, a gyereklétszám hatszázról nyolcszázra emelkedett.

2023 szeptemberében, tehát az indulást követő évben a két első osztály helyett már hét (!) indult, így feláldozták a társalgót, a könyvtár felét, a folyosói részeket, szaktantermeket, hogy el tudják helyezni a gyermekeket.

Az új Teleki suli

Tavaly tavasszal már rebesgették, hogy pár osztályt áthelyeznek a Törökbálinti úti épületbe, és úgy kezdik meg az új tanévet. A szülők körében nagy volt a bizonytalanság és a felháborodás emiatt – hiszen ők arra készültek, hogy gyermekük az új iskolába jár majd.

A régi épület megnyitására végül is tavaly szeptemberben nem került sor, de hogy lépni kell, az már látszott.

A közgyűlés 2024 januárjában azt javasolta, hogy létesítsenek egy új iskolai körzetet, Törökbálinti úti telephellyel. Az intézmény a Köznevelési Centrumtól függetlenül, saját tantestülettel működött volna a városvezetés tervei szerint.

…és a régi iskola

Iskolát alapítani azonban az önkormányzat nem tud, a döntés az államé, a tervet pedig láthatóan nem támogatták, merthogy új iskola helyett a Burkoló utcai intézmény kihelyezett alsós tagozata működik majd szeptembertől a Törökbálint úton.

Értesüléseink szerint első és másodikos diákok tanulnak majd az épületben, felmenő rendszerben, azaz idén szeptember 2-án az elsősök előtt nyílnak ki a két esztendeje bezárt kapuk.

Öt osztályban mintegy százharminc kisdiák kezdi meg itt a tanévet pár nap múlva.

Felébred Csipkerózsika-álmából a régi Teleki

Sok szülőnek nem lesz egyszerű így az iskolakezdés, hiszen míg az elsős gyereket a Törökbálinti útra kell vinnie vagy kísérnie reggelente, a – mondjuk – harmadikost a Burkoló utcába.

De ezt nem számítva is adódik több fontos kérdés: legelőször is az, hogy milyenek az állapotok a régi, mostanáig bezárt Telekiben, hol fognak a gyerekek tanulni, játszani, sportolni, enni?

E kérdésekre László Ferenc, az önkormányzat kommunikációs vezetője válaszolt a helyszínen, ahol augusztus 26-án – a tankerülettel folytatott hosszas egyeztetések után – indultak meg az udvari munkálatok, az Érdi Városgazda kivitelezésében.

„Az épület alagsori, illetve földszinti szárnyát a tankerület hozatta rendbe, tantermeket és a tornatermet, valamint az öltözőket újították fel. Az önkormányzat az udvart és a különálló épületet vállalta.”

„A Modern Városok Program keretéből finanszírozott iskolaépítések (Batthyány, Kós, Köznevelési Centrum) mintegy ötszázmillió forintos maradványösszegét fordítjuk erre a projektre” – hangsúlyozta László Ferenc.

„Azokat a munkálatokat tudjuk elvégezni, amelyekre megvan a kapacitásunk és szakmai tudásunk, erőforrásunk a Városgazda intézményünkön keresztül, ezért az udvar újjáépítését vállaltuk.”

„Másrészt azt is elvégezzük, ami jogilag is önkormányzati feladat. A közétkeztetés megmaradt önkormányzati hatáskörben, így a különálló épületszárnyban kialakítjuk a melegítőkonyhát és az étkezőt” – tette hozzá.

Itt hamarosan étkező és melegítőkonyha lesz

Ugyanolyan modern, jól felszerelt játszóudvart építenek a gizgazos, feltöredezett, balesetveszélyes és kopár betonplacc helyére, mint amilyen a szemközti óvodában épült nemrég, csak a játszóeszközöket nem a picik, hanem a 6-10 évesek igényeihez igazítják.

A fenti udvar aszfaltozott sportpályája helyén pedig műfüves pálya kialakítását tervezik. Megoldják a csapadékvíz-elvezetést is, sok növénnyel, esőkerttel.

A munkálatokat úgy alakítják, hogy a gyerekeknek addig is legyen helyük, terük levegőzni a kertben, míg a játszóudvar és az új pálya el nem készül.

Új fákat is ültetnek majd az udvarra, hogy árnyékot adjanak a kertben játszó gyerekeknek.

A projektet december 31-ig fejezik majd be, addigra elkészül az étkező, valamint a melegítőkonyha is.

A kisdiákok természetesen nem maradnak négy hónapig iskolai étkezés nélkül: ahogy korábban is, a szemben lévő oviba járnak majd át.

Ottjártunkkor épp elkezdődött a munka: augusztus 26-án gallyaztak, illetve egy veszélyes fát kivágtak, 27-én pedig elkezdték feltörni a régi, rossz állapotú betont. A szeptemberi tanévnyitás tehát a munkálatok jegyében telik, de karácsonyi meglepetésként már meglesz az új, modern játszóudvar.

Fotó és videó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email