Krajnyák Zsuzsanna

Hetedik paralimpiájára készül Krajnyák Zsuzsanna

Krajnyák Zsuzsanna

Hetedik paralimpiájára készül Krajnyák Zsuzsanna

Hamarosan kezdődik a párizsi paralimpia, amelyen érdi sportolóért is szoríthatunk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az olimpia ugyan véget ért, a paralimpia azonban hamarosan kezdődik Párizsban. A francia fővárosban 2024. augusztus 28. és szeptember 6. között rendezik a parasportolók négyévenkénti seregszemléjét.

A versenyt megelőzően az olimpiai csapathoz hasonlóan a paralimpikonok is ünnepélyes esküt tettek. A budapesti Eiffel Műhelyházban tartott eseményen ott volt Krajnyák Zsuzsanna is, aki érdiként öregbíti városunk hírnevét. A paralimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok sportolónő egyéni és csapatversenyben, tőrben és párbajtőrben is pástra lép majd Franciaországban.

Elképesztő még belegondolni is, hogy Krajnyák Zsuzsanna immáron hetedik paralimpiájára készül. Először 2000-ben, Sydney-ben, majd a 2004-es athéni, a 2008-as pekingi, a 2012-es londoni, a 2016-os riói és a 2021-ben rendezett, de 2020-as tokiói játékokon is részt vett. Pályafutása során öt alkalommal ezüst-, hatszor pedig bronzérmet nyert paralimpián. A 45 éves sportolónő idén egy aranyéremmel megkoronázhatja eddig is lenyűgöző sportpályafutását, amely a paralimpiai szereplések mellett hat világbajnoki aranyat, továbbá két-két ezüst- és bronzérmet, Európa-bajnokságokon pedig tizennégy elsőséget számlál.

Krajnyák Zsuzsanna (balra) és lánya, Zselyke (balról a második)

„Megtisztelve éreztem magam az eskütételen, mert én voltam az egyik olyan személy, aki után mondták az eskü szövegét. Ismét különlegesen alakult a rendezvény, mert mindenki számára készültek meglepetéssel a szervezők. Zselykém, a kislányom volt az én meglepetés vendégem. Szuper volt a műsor. Megható üzeneteket kaptunk a párizsi paralimliára. Ott volt a családom, kondi trénerem, edzőm, akik mind fontosak számomra. A felkészüléssel jól állok, lassan a végére érünk. Már nagyon várom, hogy kint legyünk! Az egyik kedvenc városom Párizs, így remélem, éremmel térek haza!“

— nyilatkozta Krajnyák Zsuzsanna, a Törekvés SE versenyzője.

Érdekesség, hogy az érdi paralimpikon felkészülését segíti többek között Muhari Eszter is, aki a nemrég véget ért párizsi olimpián bronzérmet nyert párbajtőrvívásban.

Krajnyák Zsuzsanna (balra) és Muhari Eszter (jobbra) az olimpiai bronzéremmel

Az eskütétellel egybekötött ünnepi rendezvényen Halassy Olivér-díjjal tüntették ki az ugyancsak érdi, de az aktív pályafutását már befejező Dani Gyöngyit, aki hosszú éveken át volt csapattársa klubszinten, és a magyar nemzeti csapatban is Krajnyák Zsuzsannának.

Dani Gyöngyi (balra) és Krajnyák Zsuzsanna (jobbra)

Dani Gyöngyi összesen hatszoros paralimpiai ezüst- és kétszeres bronzérmes, egyszeres világbajnoki arany-, kétszeres ezüst- és kilencszeres bronzérmes. Eb-ken négy alkalommal nyert, ugyanennyiszer volt második, háromszor pedig harmadikként végzett.

Fotók: Krajnyák Zsuzsanna, IWAS Wheelchair Fencing, Pecsuvácz Péter

További cikkeink

Az életünk különböző szakaszaiban előfordulhat, hogy költözésre szorulunk. Lehet, hogy új munkahely, családbővülés vagy egyszerűen csak az élet változásai miatt van szükségünk egy új otthonra.

További cikkeink

A Pöttöm Sziget Bölcsőde Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email