Máskor is volt 40 fokos meleg, aszályos nyár, mondják. Igen, de nem heteken keresztül, úgy, hogy éjszaka sincs enyhülés. Sokan nem veszik komolyan, az gondolván, „se nem vagyok öreg, krónikus betegségem sincs, mit árthat egy kis meleg?” Csakhogy ez a hamis optimizmus. A hőstressz egészséges embernél is rendkívüli módon megterheli a keringési rendszert, az agyat, a tüdőt, a vesét, a májat, a beleket.

Magunk is tehetünk azért, hogy könnyebben átvészeljük a forróságot. A nyári életformánk arról tanúskodik, hogy nem értettük meg, mit jelent a klímaváltozás. A legtöbben, akik júliusban és augusztusban szabadságot vesznek ki, beülnek az autóba és dél felé veszik az irányt. Forró mediterrán tengerpartokon szeretnék jól érezni magukat, miközben a hűtött lakásban is nehéz elviselni a hőséget. Barnára sülten szeretnének hazatérni, miközben az UV sugárzás extrém módon károsítja a bőrt. A szelfik ugyan elkészülnek, a közösségi oldalakon láthatjuk ismerőseinket jeges koktélokat szürcsölgetve, naplementében romantikázva, a valóság azonban sokszor egészen más.

Egy középkorú pár – idős szülővel és kutyával – Görögországból egy nappal hamarabb indult haza, olyan elviselhetetlennek érezték a hőséget.

„A határátlépést kifelé mi még megúsztuk 40 perccel – meséli a férfi -, de két héttel később visszafelé már kígyózó sorokban álltak az akkor útnak indulók. A tengerparton 11-18 óra közt perzselt a nap és elviselhetetlen volt a hőség. Nekem jó a bőröm, de a feleségem 20 percenként kente magát sokfaktoros napvédő krémmel, hogy le ne égjen. Bárhová mentünk, tömegek, forgalmi dugók, parkolni nem lehetett, ha végre találtunk egy helyet, sétálhattunk a forróságban a cuccokkal, hogy jó drágán béreljünk napernyőt napágyakkal. Egyszer ültünk be vacsorázni, a többi napon főztünk vagy gyrost ettünk, mert iszonyú drága volt minden.”

Aki nem utazik tengerpartra, az hétvégeken általában a Balatonhoz, a Velencei-tóhoz próbál eljutni, vagy a legközelebbi strandon helyet találni. A MÁV már maga sem ajánlja magát, így marad a busz vagy az autó, és a tópartokon a fent említett körülmények idehaza is.

Mi a megoldás?

1. Pihenni nemcsak úgy lehet, hogy valami drága és menő helyre utazunk, ahol azt várjuk, hogy programokkal szórakozassanak minket. A hazai falusi turizmus legalább két szempontból jobb: zöld környezetben alacsonyabb a hőmérséklet, több az árnyék, szép a táj, sokfelé vannak árnyas folyópartok, ahol akár fürödni is lehet, kavicsokat gyűjteni, ismerkedni az élővilággal. Ráadásul mindezt zsúfoltság nélkül.
2. Hacsak nem muszáj nyáron kivenni az éves szabadságot, ősszel vagy tavasszal utazzon mediterrán országokba, akinek nincs iskolás gyermeke. Ennek több előnye is van, köztük nem jelentéktelen, hogy a hőségen kívül a tömegturizmus kellemetlenségeit is elkerülhetjük.
3. Ha a szabadságot csak nyáron lehet kivenni, és mindenképpen aktívan nyaralnánk, akkor viszont ne dél, hanem észak felé induljunk el. Zöldben, hegyek közt, például, ahová eddig sokan télen síelni jártak, sokkal elviselhetőbb a klíma július-augusztusban. Az itteni 40 fokos kánikula idején a Liptói havasokban a településeken 20 fok volt, fenn a hegyek közt 17. A szlovák szállások olcsók és tiszták, a halusky mindig garantáltan finom. Hasonló a helyzet a romániai hegyekben, valamint az erdélyi csorba és a puliszka is megunhatatlan. Ráadásul mindkét ország bővelkedik magyar történelmi emlékhelyekben.

Ahogyan a nyaralási szokásainkban, úgy a lakóhelyünk megválasztásában, alakításában is paradigmaváltásra van szükség. Sajnos az érdi porták környékén is látni azt a divatot, amely még fokozza is a kánikulát.

Még mindig a rövidre nyírt, agyonlocsolt gyep, rosszabb esetben a műfüvezett, térkövezett, lekavicsozott, famentes udvar az idea. Holott a hőtérkép adatok egyértelműen mutatják, hogy akár 30 fokos lehet a különbség egy napsütötte aszfalt (max: 62,1°C) és egy árnyékos, növényzettel teli udvar között (max: 32,7°C, erdős, ligetes részen 29,2°C). A legnagyobb hiba kánikulában rövidre nyírni és aztán ivóvízzel locsolni a füvet. A legalább 10-15 centisre meghagyott fű és a méhlegelő még a napos részen sem forrósodik fel jobban 30-40 foknál. Felejtsük már el kánikulában a fűnyírózást!

Bár Érden nincs locsolási tilalom, vízhiány viszont van, lesz. Az önkormányzat önmérsékletet kért az érdiektől: reggel 5 és 9 óra között, esténként pedig 18 és 23 óra között, csak a legszükségesebb dolgokra használjuk a vizet. Amellett, hogy takarékoskodunk, számos módon lehet törekedni a másodlagos vízfelhasználásra. A fürdéshez, zöldségmosáshoz használt vizet gyűjtsük össze, és ballagjunk ki vele, itassuk meg a növényekkel. Locsolni kell őket, hiszen elpusztulnának a melegben.

Nem mindegy, milyen növényeket választunk és mikor locsolunk. A divatos alpesi, szubtrópusi, nedves atlanti klímán őshonos növényeket nyáron csak extra vízmennyiséggel lehet életben tartani. Ültessünk helyettük ősszel a kontinentális, szubmediterrán viszonyokhoz megfelelő szárazságtűrő növényeket, gyümölcsfákat!

Napsütésben a kijuttatott víz nagy része azonnal elpárolog, mielőtt fölinná a talaj. Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze arra hívja fel a figyelmet, hogy akkor tudják a növények a hajszálgyökereikkel felvenni és elpárologtatni a vizet, ezáltal hűteti a levegőt, ha a talaj minél nagyobb rétegben át tud nedvesedni. Ezért a legjobb pillanat az öntözésre késő este, éjjel, vagy hajnalban van. Ezzel nemcsak vizet spórolunk, de a növényeinknek és a talajnak is jót teszünk, ráadásul nem kockáztatjuk, hogy a reggeli és esti csúcsórákban vízhiány lépjen fel.

A ház körül kertészkedők közt még mindig él az a tévhit, hogy a jó kertben mindig frissen kapált és csupasz a föld. Kevesen használják a talaj nedvesen tartására a takarást, mulccsal, levágott növényzettel, komposzttal, inkább elküldik a zöld zsákokban. A takarónövényzet lehet fadarálék, fenyőkéreg, széna, szalma, fűnyesedék, avar, kihúzott gaz egyaránt. A szerves mulcsok ráadásul táplálják is a talajt.

Ez a nyár a legjobb alkalom arra, hogy aki még nem vette volna észre, hogy az életfeltételeink visszavonhatatlanul megváltoztak, elgondolkodjon, hogyan lehetne nekünk alkalmazkodni, ahelyett, hogy folyton mindenre csak panaszkodunk.