erd_foter_dron

Ezek lehetnek a kitörési pontok Érd számára

erd_foter_dron

Ezek lehetnek a kitörési pontok Érd számára

Szűcs Gábor alpolgármester szerint a mezőgazdasági fejlesztések, a logisztikai parkok, illetve a high-tech iparágak megjelenése hozhat fordulatot a helyi gazdaságban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdligeten épülő Lidl áruház kapcsán nemrégiben már idéztünk abból az interjúból, amit Szűcs Gábor adott az Érd FM: Bundáskenyér című napindító műsorában. Ugyanakkor a háromnegyed órás beszélgetésben számos egyéb izgalmas gondolat is elhangzott.

Az egyik ilyen volt, hogy miként látja az újraválasztott városvezetés Érd gazdasági fejlődését.

Szűcs Gábor, Érd alpolgármestere

Szűcs Gábor kijelentette, ami biztos, az önkormányzatnak van egy víziója, de, hogy ezek meg is valósulhassanak ahhoz az kell, hogy növekedjen a település iparűzési adó bevétele. Ez a megállapítás persze nem újdonság, Érd apropóján sokszor elhangzott már az idők során, azonban az alpolgármester szerint van három olyan terület, ahol erre a legjobb esély mutatkozik.

Úgy véli, az egyik kitörési pont a mezőgazdaság lehetne, hiszen kiváló minőségű termőföldek veszik körbe a várost. Viszont az ágazatban elérhető nyereség okán, ez elsősorban egy igazán komoly befektetőnek érné csak meg, ezért az ilyen irányú gazdaságfejlesztés a legkevésbé valószínű, tette hozzá.

A másik, már jóval esélyesebb lehetőség az a város elhelyezkedéséből adódik. Vagyis a budapesti agglomerációban, illetve fontos útvonalak gyűrűjében elhelyezkedő Érd nagyszerű logisztika, raktározási, szállítmányozási központtá válhatna.

Az AVL Hungary érdi telephelye: egy már megvalósult high-tech beruházás

Míg a harmadik irány a magas hozzáadott értékkel bíró, high-tech iparágak idecsábítása lenne, ami egyúttal a manapság egyre többször emlegetett „okos város” kibontakozásához is hozzájárulhatna.

„Először a logisztikával és a hozzá kapcsolódó gazdasági üzletágaknak a bevonzásával és letelepítésével meg kell teremtenünk azt a tőkét, amivel úgy tudjuk fejleszteni a várost, hogy az akár az okos város felé is el tud majd indulni. Ez hosszú távon be tudná vonzani a felsőoktatást is, amire szintén szükség lenne ahhoz, hogy a magas hozzáadott értékű vállalatok, startupok beindulhassanak”

– hangsúlyozta az alpolgármester.

A teljes interjút itt lentebb tudja meghallgatni.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email