cikkhez

Szökésben a csaló, keresik az érdi rendőrök

cikkhez

Szökésben a csaló, keresik az érdi rendőrök

Mások segítő szándékát kihasználva, nem létező, beteg gyermekére hivatkozva csalt ki áldozatától pénzt a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Vargáné Hegedűs Edit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a képen látható 48 éves budakeszi asszony 2024. április 19-én délután stoppolt az 1-es főúton. Egy autós felvette, beszélgetni kezdtek, Vargáné pedig előadta rendkívül nehéz sorsát, leukémiával küzdő gyermekét – éppen hozzá akart eljutni Győrbe.

A sofőr megsajnálta, MÁV bérletet, élelmiszereket vásárolt neki és 10 ezer forint költőpénzzel is kisegítette, majd a fővárosban kitette. Később kiderült, a fele sem volt igaz annak, amit elsírt alkalmi pártfogójának.

Az érdi nyomozók adatai szerint nem egyedi alkalomról volt szó, Vargáné Hegedűs Edit nagy valószínűséggel többször is próbálkozott hasonló meséjével, több áldozata is lehet. Amellett, hogy az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai mindent megtesznek az asszony felkutatása és elfogása érdekében azt kérik, jelentkezzen náluk, akit hasonló módon megkárosított a képen látható nő.

Bejelentéseiket megtehetik a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ 06-1/236-2883 számán, 112 központi segélyhívón, vagy az erdrk@pest.police.hu email címen.

fotó: Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email