rongalt plakat1

Milliós kár, rendőrségi feljelentés: ipari mértékű plakátrongálás történt

rongalt plakat1

Milliós kár, rendőrségi feljelentés: ipari mértékű plakátrongálás történt

A Szövetség Érdért jelöltjeinek mintegy ezer plakátját rongáltak meg, vélhetően az éj leple alatt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ez egy előre megszervezett és gondosan előkészített akció volt, mivel nem festékszórót használtak, hanem kinyomtatott szöveget ragasztottak a Csőzik László polgármesterjelöltet és a Szövetség Érdért önkormányzati képviselőjelöltjeit bemutató reklámhordozókra – tudtuk meg Szűcs Gábor alpolgármestertől, aki maga is indul képviselőjelöltként a vasárnapi megmérettetésen.

„Sok ember vehetett rész az akcióban, hiszen a város szinte minden pontján találkoztunk megrongált plakátokkal. Több száz, de akár ezer plakátról is szó lehet. Ez a tett bűncselekménynek minősül, ennek megfelelően a Szövetség Érdért feljelentést tesz a rendőrségen.

Bejelentést is tettünk, a rendőrök pedig járőröztek az utcákon, hátha rajtakapják az akcióban résztvevőket, de úgy véljük, akik ezt tették, az éjszaka leple alatt tevékenykedtek.

Szerencsére így is van mód arra, hogy lefüleljék őket, a városi térfigyelő rendszernek köszönhetően. Tudomásunk van róla, hogy a kamerák bizonyos helyszíneken rögzítették a bűncselekményt, most azt vizsgálják az illetékesek, hogy felismerhetőek-e a tettesek” – jegyezte meg Szűcs Gábor.

A kár egyébként milliós, mivel a plakátokról nem mindenütt tudták, illetve tudják eltávolítani a ragasztást a kép sérülése nélkül. Ezeken a helyeken a plakátokat kicseréli a Szövetség Érdért. (Tartalék mindig van, hiszen viharban, egyéb balesetben is sérülhetnek ezek a tárgyak.) A megrongált óriásplakátokat azonban nem lehet pótolni.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email