alx_77

Ki ismeri a magyar Indiana Jonest?

alx_77

Ki ismeri a magyar Indiana Jonest?

Tizenkét hazai és külhoni csapat mérkőzött meg a Földrajzi Múzeum vetélkedőjén.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Másodízben rendezett Balázs Dénes Magyar Felfedezők Versenyt a Földrajzi Múzeum. Míg tavaly országos megmérettetést szerveztek, idén már a teljes Kárpát-medencéből lehetett jelentkezni. Százhatvanhét csapat indult, a legjobbak jutottak tovább a hazai, valamint a külhoni döntőkbe. A május 24-ei, Érden rendezett Kárpát-medencei nagydöntőn hazai, erdélyi és felvidéki iskolák diákjai mérkőztek meg egymással, ötödik-hatodik osztályos és hetedik-nyolcadikos korcsoportban.

Az eseményt a múzeumban rendezték, ahol Csőzik László érdi és Lukács László tárnoki polgármester is köszöntötte a résztvevőket. Itt érdemes megjegyezni, hogy a vetélkedő ötletgazdája a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola pedagógusa, Egri Ferenc volt, aki maga is részt vett a döntő megszervezésében, illetve irányításában.

A döntő megrendezésének költségeit Csőzik László polgármester fedezte. A városvezető köszöntőjében Balázs Dénes múzeumalapítóról beszélt, aki 100 esztendeje született és 30 éve hunyt el. „3276 napot töltött expedícióban, 27 könyvet írt, a világ 130 országában járt. Igazi példakép a gyerekek számára, mint ahogy a többi magyar földrajzi felfedező is” – hangsúlyozta a polgármester, mosolyogva hozzátette: ő maga annak idején olyannak képzelte ezeket a kutatókat, mint ahogy Indiana Jones-t ábrázolták a filmeken.

Csőzik László  pár jópofa kérdést is feltett a gyerekeknek, amúgy bemelegítésképp. Ezt aztán valódi tesztkérdések és izgalmas csapatmunka követte. Ahogy Fekete-Mácsai Anetta igazgatótól megtudtuk, a diákok számára előzetesen összeállították a szakirodalmat, abból tudtak készülni a versenyre. A döntőben totót, párosító és mondatkiegészítő feladatokat kaptak a versenyzők, akik játékos formában adhattak számot arról, mennyire ismerik a nagy felfedezőket.

Az ötödik-hatodikosok évfolyamából első helyen a parajdi (Erdély) Áprily iskola diákjai végeztek, másodikok egy fővárosi intézmény, a kőbányai Csukás István diákjai lettek. A harmadik helyen egy felvidéki suli, a Bélyi Alapiskola tanulói végeztek. A tárnoki diákok negyedikek, a bodajkiak ötödikek lettek.

A hetedik-nyolcadik évfolyamon első a szarvasi Benka Gyula evangélikus iskola lett, második helyen a tiszaszalkai Hétvezér baptista iskola, harmadik helyen a farkasdi (Felvidék) Károlyi József Alapiskola diákjai végeztek. Negyedik lett a hajdúnánási Kőrösi gimnázium csapata. Ötödik helyen a kézdivásárhelyi (Erdély) Túróczi Mózes Általános Iskola diákjai végeztek. Hatodik a székelyhídi (Erdély) Petőfi líceum lett, a hetedikként pedig az érdi Gárdonyi iskola diákjai zártak.

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email