Két nap alatt annyi eső zúdult Érdre, mint máskor egy hónap alatt

Két nap alatt annyi eső zúdult Érdre, mint máskor egy hónap alatt

A hétfői felhőszakadás után is több helyszínen takarították, hárították el a károkat a Városgazda munkatársai.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A pénteki özönvíz után hétfőn jött az újabb zuhé: mintha dézsából öntötték volna a vizet háromnegyed órán keresztül. Jég ugyan nem esett, de az utakon hömpölygött a víz, az ablaktörlők nem bírták az iramot, akit pedig gyalogosan ért az eső, az pillanatok alatt bőrig ázott.

A zivatar után szirénázástól volt hangos a város nyugati része. Érdeklődésünkre a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: miután elállt a felhőszakadás, a tűzoltókat két ízben riasztották, egy kidőlt fához és egy elöntött pincéhez. Az Érden Láttam Hallottam facebook-csoportban ugyanakkor többen tettek ki képet és videót elöntött átereszekről, járdákról. Láthatóan a csapadékvízelvezető árok sem tudta mindenhol elvezetni a hömpölygő áradatot.

Csőzik László polgármester a közösségi oldalán tudatta: több helyszínen takarítanak, hárítják a károkat. „A Városgazda munkatársai Pünkösd alatt is dolgoztak, szedték össze a hordalékot, pucolták az árkokat. A május–júniusi extrém csapadékos idő előtt minden évben van egy kora tavaszi felkészülésünk: kotrások, ároktisztítások, – mélyítések, -szélesítések, de a gerincek már nem bírják ezt a mennyiséget, a mellékutcák sem alkotnak egységes elvezető rendszert. A befogadók is megtelnek hamar” – hangsúlyozta a polgármester.

A városvezető arra kéri a lakosságot, tartsa karban a portája előtti árkot. „Mi igyekszünk ott lenni minden lokális problémánál, egyedileg is megoldást keresve, mint a homokzsákok kihelyezése, szivattyúzás, a hordalék összelapátolása és elszállítása” – tette hozzá.

Ami a csapadékvízelvezető rendszer megújítását illeti, Csőzik László arról tájékoztatott, hogy őszre ígérik az uniós KEHOP Plusz program megnyitását, amiben lesz egy nagy keret az esővízmegtartó és -kezelő, illetve -elvezető projektekre, Érd pedig Tárnokkal és Diósddal együtt már készül a pályázat beadására.

Mennyi eső hullott Érden?

Hétfőn háromnegyed óra alatt 26 milliméter csapadék esett. Hozzávetésképp: pénteken, mikor az özönvízszerű zápor lecsapott, ez a mennyiség 20 milliméter volt, igaz, akkor jég is társult az esőhöz.

„Ez a 20-26 milliméter ugyan sok, de nem mondható extrém mennyiségnek, ennél több is esett már egy napon, de természetesen nem mindegy, mennyi idő alatt hullik le ennyi csapadék” – mondta érdeklődésünkre Miklósi Csaba, a HungaroMet nyugdíjas főmunkatársa, aki 1974 óta végez hivatalos méréseket érdi családi házuk udvarán. Az adatokat naponta rögzíti, majd összegyűjti és megküldi a meteorológiai szolgálatnak.

A szakember elmondta: májusban átlagosan 50 milliméter csapadék hullik Érden. Most ezt két délután alatt megkaptuk. Szokták mondani, hogy a májusi eső aranyat ér, de nem ez a fajta, hanem a csendes, áztató eső – ebben azonban nem volt részünk ebben a hónapban. Sőt, az első fele igencsak szárazon alakult, aztán két délutánon összesen 46 milliméternyi esőt kaptunk. És még nincs vége, kedden részünk lehet újabb zivatarban, fűzte hozzá Miklósi Csaba.

Pénteki fotó (Forrás: Csőzik László közösségi oldala)

A nyugdíjas éghajlati adatellenőr visszakereste azt is, melyek voltak a legesősebb érdi májusok. „1987-ben 122 milliméternyi csapadék esett a hónapban, 2010-ben pedig 193. Azon a májuson volt olyan nap, hogy 50 milliméternyi hullott. És mindössze négy esőmentes napunk volt. Hatalmas árvizek keletkeztek abban az esztendőben” – emlékezett vissza Miklósi Csaba.

Érdekességképp elmondta azt is, hogy a legszárazabb május 1992-ben volt, a maga 8 milliméterével, a második helyezett pedig 1979 májusa volt, 14 milliméterrel.

Fotó: Ádám Katalin, Csőzik László közösségi oldala, Pixabay, Freepik

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email