minigolf

Újra lehet minigolfozni Érden

minigolf

Újra lehet minigolfozni Érden

Több évnyi szünetet követően ismét várják a sportág iránt érdeklődőket a Szepes Gyula Művelődési Központba.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tóthné Sipos Valéria és néhai férje, Tóth János a kétezres évek elején annyira beleszeretett a minigolfba, hogy hamarosan már versenyeket szerveztek, illetve pályákat építettek, az egyiket éppen az érdi művelődési ház alagsorában, tudhattuk meg az Érd FM: Playoff című sportműsorának legutóbbi adásából.

A pálya közel két évtizeden át folyamatosan működött, és várta a játékosokat, hobbistákat és profikat egyaránt. Aztán a koronavírus-járvány alatt bezárt, és zárva is maradt egészen az elmúlt szombatig. Ugyanis – némi felújítást követően – május 4-én hivatalosan és ünnepélyesen is újranyílt a helyiség.

Mint azt Tóthné Sipos Valéria, a pályát is üzemeltető Toresz Minigolf Egyesület elnöke még a megnyitó előtt készült interjúban elárulta, nagy várakozással és lelkesedéssel tekintenek a jövőbe. Noha pillanatnyilag mindössze tizenhárom tagja van a klubnak, de úgy tapasztalja, hogy rendszeresen érdeklődnek az emberek, ezért reméli, lesznek még többen is.

Ha játszani nem is játszottak, de sokan láthattak már golfmeccset életükben. Dimbes-dombos-dombos, ligetes környezet, hibátlan gyep, esetleg egy kis tavacska, homokbuckák és mindez sok ezer négyzetméternyi területen. Így néz ki egy golfpálya, amelyen egy apró labdát egy apró lyukba kell beütni.

Tóthné Sipos Valéria, a Toresz Minigolf Egyesület elnöke

A műsorban elhangzott, a sportág mini változata ebből a „nagypályás” verzióból fejlődött ki, körülbelül száz esztendeje. Tóthné úgy fogalmazta meg a kétféle golf közti viszonyt, hogy amíg nagyokat ütni „bárki megtanulhat”, addig a játéknak az a része, amikor már lyuk közelébe kerül a labda, na az már egy egészen más technikát kíván meg az embertől. Mondhatni ez utóbbi a minigolf.

Ilka Gábor nevét az érdiek eddig egészen máshonnan ismerhették, de a Playoffból kiderült, hogy évek óta nagy rajongója a sportágnak. Elmondta, fiatalon igazolt focista volt, ami egy csapatsport, ugyanakkor a minigolf pontosan ennek az ellenkezője. Itt egyedül van az ember, nincs testi kontaktus, nem mellesleg komoly koncentráció szükséges ahhoz, hogy a labdát célba juttassuk.

Ráadásul ők egy olyan szabály szerint játszanak, amit maga az alapító, Tóth János talált ki. Ennek lényege, hogy minden egyes pályán mindössze egyetlen ütése van az embernek, hogy a labdát a lyukba tessékelje.

„Ebben a mai világban annyi minden sodor minket jobbra-balra, már nem tudunk egy dologra koncentrálni, de ez a játék pont erről szól, hogy van egy ütésem, az itt és mostban ez a legfontosabb. Ez a mai világban nem jellemző, mert mindig van egy második és egy sokadik esély”

– fogalmazott Ilka Gábor, hogy őt mi fogta meg ebben a dologban.

Szerinte épp ezek okán lehet vonzó a minigolf azoknak, akik a „klasszikus” sportokból kiszorulnak, mert mondjuk nem olyan jó a mozgáskoordinációjuk, nincs annyi erejük, nem elég gyorsak. Itt viszont sikerélményt gyűjthetnek, ami például egy kamaszodó fiatalnál kifejezetten motiváló tud lenni, hogy ő is jó valamiben.

A szabályokra visszatérve, a Szepes pincéjében alapvetően hat pálya van, azonban ezek mindegyike variálható. Pályánként három különféle variáció lehetséges, azaz összesen tizennyolc pálya van. Sőt, a pályákat úgy is át lehet formálni, hogy azok egy másik, rokon sportágra, a footgolfra is alkalmasak legyenek.

Emellett a minigolfban a játékosok egyféle ütőt, viszont többféle keménységű gumilabdát használnak. Ebben szintén különbözik a normál golftól, amiben pont az ütőt cserélgetik, és a labda változatlan.

Egy szó, mint száz, aki kedvet kapott, hogy kipróbálja a minigolfot, azt mostantól minden hétfőn és pénteken 17 órától várják a Szepes Gyula Művelődési Központban. Ahogy a versenyek is hamarosan újraindulnak, konkrétan május 26-án a II. Tóth János emlékversennyel kezdődik a szezon.

A Tóthné Sipos Valériával és Ilka Gáborral készült teljes beszélgetést itt lentebb tudja meghallgatni.

Fotó: ÉrdMost/Pecsuvácz Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email