Erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de emellett több órás napsütés is várható – olvasható a HungaroMet előrejelzésésben. Az ország középső és nyugati felében elsőfokú veszélyjelzés van érvényben.
Délelőtt kevés, majd délutántól több helyen számíthatunk ismétlődő záporra, zivatarra, főleg az ország nyugati felében. Zivatarok környezetében átmeneti szélerősödés és apró szemű jég is előfordulhat. Az egymást követő cellákból helyenként, elsősorban a Dél-Dunántúlon 20-30 mm csapadék is összegyűlhet.
Legkisebb eséllyel az ország északkeleti harmadában eshet. A délkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.
Estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 7 és 14 fok között várható.