tojasfa_husvet_foter_Gardos

Tojások ezrei díszítik a város első húsvéti fáját

tojasfa_husvet_foter_Gardos

Tojások ezrei díszítik a város első húsvéti fáját

Megmozdult az egész város, rengetegen vették ki a részüket a hagyományteremtésből.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tojásfa eredetileg német nyelvterületről származik, Németországban már évszázados hagyománya van, az viszont a mai napig rejtély, hogy milyen célból kezdték el – a karácsonyfához hasonlóan –  az ünnepnek megfelelően a tojásokkal történő díszítést. Mindenestre a szokás idővel elterjedt, és most már szerte a világon egyre több helyen készülnek így a húsvétra.

Idén pedig már Érd sem szeretett volna kimaradni ebből, úgy tűnik itt is egy hagyomány indult útjára, hiszen az Érdi Galéria előtti gyönyörű fa tojásba borult megannyi szorgos kéznek köszönhetően.

Az önkormányzat és az Érdi Ifjúsági Önkormányzat közös kezdeményezéséhez sokan csatlakoztak.

A felhívásra megmozdult az egész város, így iskolák, óvodák, civil szervezetek, érdi családok is részt vettek a hagyományteremtésben.

Március 28-ig lehetett az Érdi Galériában leadni a díszeket, az elmúlt napokban pedig annyi tojás érkezett, hogy a határidő előtt egy nappal már el is kezdték a díszítést. Az érdi óvodák közül szinte mindegyikben készítettek dísztojásokat a legkisebbek, de az Érdi Ifjúsági Önkormányzat tagjai is kivették a részüket az ünnepi készülődésből.

Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat tagjai éppen díszítik a tojásokat

Voltak azonban olyanok is, akik az elmúlt napokban a már feldíszített fára saját maguk akasztották fel a tojásokat, így babakocsis anyukák, idősek és fiatalok egyaránt díszítették a fát. Sokan a hírét vitték a város első tojásfájának, szinte mindig van valaki, aki épp fotózkodik a fánál.

Ha valaki közelebbről megnézi a kézműves alkotásokat, akkor láthatja, hogy az emberek a szívüket, lelkülket beletették, látszik, hogy egy ilyen apróság is mennyire meg tudja mozgatni a várost.

Bár a kiírás szerint már lejárt a díszek leadási határideje, de ha valakinek még van kedve, akkor hozhat tojást és fel is akaszthatj a fára, amelyen már a kétezret is meghaladta a díszek száma.

Fontos, hogy időjárásálló tojásokat hozzanak a lakosok, mert az önkormányzat majd az ünnepek után gondosan elcsomagolja a díszeket. Jövőre pedig ugyanezek a tojások ékesítik majd az Érdi Galéria előtti fát.

Érdre pedig idén nemcsak a tojásfa hozza el az ünnepi hangulatot, hanem a korábbi évek hagyományai alapján ismét megtartják a Nagy Húsvéti Nyuszi Murit az érdi Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. Az eseményre április 1-én húsvéthétfőn, délelőtt 10 és délután 17 óra között kerül sor.

A program ezúttal is a korábban nagy sikert aratott Nyuszi futammal kezdődik. Aki szeretne rajta részt venni, annak előzetesen regisztráltatnia kell magát. A szervezők a szucs.agnes@szepesmk.hu email címre várják az indulni vágyó gyerekek nevét és életkorát.

Egy kis kedvcsinálónak mutatjuk a tavalyi futramon készült videót:

Az események ezt követően a múzeumkertben folytatódnak majd, ahol gyermekeknek szóló koncertek, bábszínház, izgalmas játékok, kézműveskedés várja a a családokat.

Részletes információkért a rendezvényről KATTINTSON IDE!

fotó: Gárdos Attila / IFÖ

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email