Új szintre lépnek a tavaszi táborok

Új szintre lépnek a tavaszi táborok

Az iskolai szünet hosszabb, mint az elmúlt években, így több tábor is indul az érintett időszakban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A tavaszi szünet idején a gyerekek számára rendkívül izgalmas lehetőségek várnak a hosszabb, tizenegy napos iskolai pihenő alatt, amely  2024. március 28-án kezdődik és április 7-én, vasárnappal ér véget. Az iskolai szünet hosszabb, mint az elmúlt években, így több tábor is indul az érintett időszakban – írja a Táborfigyelő.

„Az elmúlt esztendőkben is voltak már tavaszi táborok, viszont az idő rövidsége miatt általában 2-3, esetleg négy napos programok voltak jellemzőek, és a rövid idő miatt a tavaszi táborok döntő többségében napközis jelleggel működtek, idén viszont megnőtt az ottalvós lehetőségek kínálata is”

– mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője.

A táborok elsősorban a nyári időszakban érhetőek el nagy számban, viszont az iskolai szünetek átalakításával, miszerint rövidebb a nyári, de hosszabb valamelyest a téli és tavaszi szünet, egyre több vakációs programmal készülnek a szervezők március-április hónapokra is.

„A szülők és gyerekek fejében a tábor elsősorban a nyári szünethez kötődik, viszont a jelenlegi tavaszi szünetben másfél hétig kell felügyelet a lurkók mellé, így kapóra jöhet sok családnak, hogy tavaszi táborok is elérhetőek. A kínálat témák tekintetében nagyon széles, a rajzfilmes, fejlesztő és kézműves táborok mellett életvezetési és kalandtáborok ugyanúgy foglalhatók, mint íjász vagy állatbarát programok”

– állítja a Táborfigyelő vezetője.

A tavaszi táborok a teljes iskolai korosztály részére nyújtanak programokat, azaz 6-18 éves kor között, az életkori sajátosságok figyelembevételével kis- és nagyiskolás is megtalálja a számára izgalmas szórakozási lehetőséget.

Tóth Béla hozzátette, hogy bár a kínálat jóval szélesebb, mint az elmúlt években, de nagy mértékben elmarad a nyári időszaktól, így aki táboroztatná csemetéjét tavasszal is, annak érdemes minél előbb foglalnia, a helyek gyorsan betelnek a meghirdetett turnusokra.

fotó: Táborfigyelő / ÉrdMost archív

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email